3. fejezet -Melissa

- És ehhez mit szólsz?- tartott a magasba egy halványkék pólót a nővérem, Jessica. A felsőn egy fehér nyomott csikóhal volt valami kiolvashatatlan szöveggel.
- Jessie, fősulira készülök, nem általános iskolára!- kaptam ki a felsőt a kezéből és visszaraktam a vállfára.
Jessica égnek emelte a szemét.
- Miért nem a barátaidat cipelted magaddal vásárolni? Elviselhetetlen vagy, Mel.
A kezemet végighúztam a felsőkön.
- Azért, mert Laura teniszen van, Zoey pedig... Mit is mondott, hova megy?- töprengtem el- Valami radioaktív kiállításról beszélt.
- Radioaktív kiállításon? Pont Zoey? És te elhiszed neki? Ez a lány ezer százalék, hogy titkol valamit!
Vettem egy mély levegőt.
- A te agyad meg állandóan csak a kavaráson forog. Olyan nehéz elhinni, hogy élnek még tisztességes emberek a bolygón?!
- Tisztességes? Ha! Melissa, manapság már mindenki... lódít.
Elkezdtem magamban tízig számolni, hogy lenyugtassam az idegeimet.
Miután bejártuk a Plázát (a nagy semmiért), hazamentünk ebédelni.
Míg én melegítettem a gáztűzhelyen a elvest, addig Jessica a nappaliban tévézett.
- Mel! Gyere gyorsan!- kiáltotta.
Villámsebesen takaréklángra vettem a levest és már szaladtam is a nappaliba.
- És a lányok terén mi újság van?- kérdezte egy szemüveges nő egy kényelmesnek tűnő zöld kanapéból. A következő képkockába egy fekete hajú tinibálványt mutattak, aki megrázta a fejét.
- Jelenleg fontosabbnak tartom a zenélést.
A nő vele szemben elnevette magát.
- Mondd ezt a hormonjaidnak, Erik!- ült feljebb a fotelban, majd a kezében tartott papírra meredt- Egy kis szünet következik, de ne menjenek sehova, azonnal folytatjuk az exkluzív interjút Erik Logannel!
Hirtelen gyorsabban kezdett verni a pulzusom.
- Mondtam már neked milliószor, hogy nem érdekel többé!- pirítottam le a nővérem és már mentem is vissza a konyhába, ahová Jessica előszeretettel kvöetett.
- Tudod kinek meséld ezt be! Erik Loganről beszélünk! Mindenki oda van érte, és ő mégis veled járt... Miattad jött vissza másodjára a suliba!- emlékeztetett.
- Mégis elment egy turnéra. Megint.
- Legalább most nem vagy zombi...
Az égnek emeltem a szemem.
- Múltkor se voltam!
- Ó, dehogynem!- Jessie felemelte a kezét és úgy kezdett el sétálni, mint egy agyhalott- Meg akarom enni az agyad. Erik megcsalt. Hám-hám!
Eltoltam magam mellől a nővéremet.
- De most békességben váltunk szét. Mindketten tudjuk, hogy közöttünk nem működik a távkapcsolat. És Isten tudja, hogy mikor jön vissza!
Jessica megrázta a fejét és visszament a nappaliba.
Belekóstoltam egy kanállal a levesbe, ami leforrázta a nyelvemet, így gyorsan ittam rá hideg vizet.
Levettem a fenti konyhaszekrényből két mélytányért és az asztalra tettem.
- Jöhetsz!- kiáltottam és elkezdtem kiszedni a levest, ám Jessica nem jött- Mondom jöhetsz!- ismételtem meg hangosabban az előzőnél, de csak nem jelent meg a konyhában, így kénytelen voltam megint bemenni a nappaliba.
Jessica a kezében tartotta a távirányítót és úgy meredt a tévére.
- Nem, nem adom fel. Egyszerűen csak komolyabb lettem, és nagyobb hangsúlyt szeretnék fektetni a tanulásra- mosolygott békésen Erik.
- Melyik főiskolát választottad?- kérdezte az idegesítő riporter.
- Biztonsági okokból nem szeretném elárulni, remélem megérted.
- Ne csináld ezt velünk, a rajongóiddal! Egy kis szaftos pletykára éhezünk.
- Annyit mondhatok, hogy ugyanabban a városban leszek, ahol a középiskolát fejeztem be.
A nő bólintott, majd a kamerába nézett.
- Sajnos ennyi fért a mai adásba, tartsanak velünk holnap is, hisz a legnagyobb kutyamágus lesz a vendégünk! További kellemes napot és jó étvágyat!- kacsintott.
Jessie kikapcsolta a tévét.
- Hamarabb jön vissza, mint ahogy azt gondoltad volna.
Megráztam a fejem.
- Az nem lehet.
- Te is hallottad, amit mondott.
- De nekem nem szólt.
- Egyáltalán mi történt köztetek? Hogy szakítottatok? Megbántottad valamivel?
Némán meredtem magam elé.

2 hónappal ezelőtt
- Nem, nem adok, ott a tiéd, abból egyél!- tartottam a magasba a fagylaltomat, amiből Erik lopni próbált.
- De a tiéd ínycsiklandozóbb!- mosolygott.
- Miért nem ezeket választottad?- nyaltam bele a finomságba.
- Szexisen csinálod- jegyezte meg.
- Pofa be!- meredtem szúrós szemekkel a barátomra.
Fehér pólót viselt egy sötétkék térdig érő farmerral, és fehér RETRO papuccsal. Szemét napszemüveggel takarta el. Azt mondta, hogy így kevésbé ismerik fel az utcán és zavartalanul sétálhatunk fényes nappal is.
Ám sokaknak szemet szúrt a tökéletesre formázott fényes haja és divatos cuccai. Megbámultak minket, és őrült suttogásba kezdtek, miután elmentünk mellettük.
Erik Logan összekulcsolta a kezemet az övével.
Mellettünk egy bódéból friss ivóvizet osztogattak ingyen az épp szomjazóknak, ami előtt hosszú sor tekergett, akár egy kígyó.
Betévedtünk a parkba, ahol egy hatalmas tölgyfa árnyékába leültünk egy padra.
Erik nyomkodta a telefonját, míg én békésen nyalogattam a megmaradt fagylaltomat.
Hirtelen a semmiből egy alacsony, vékony, kipirult arcú szeplős kislány csoszogott oda hozzánk.
- Erik Logan?- kérdezte, miközben le se vette a szemét a mellettem ülő fiúról.
Erik bólintott egyet halvány mosollyal.
- Kérhetek egy autogramot?- nyújtott oda egy tollat és egy noteszt, amit Erik elvett és aláfirkantott.
A kislány mosollyal nyugtázta a frissen szerzett ereklyéjét és sprintelve szaladt vissza a szüleihez.
A mellettem lévő bokor csörögni kezdett, majd egy fényképezőgép bújt ki belőle szép lassan.
Meglöktem Eriket és a készülék felé biccentettem.
Erik megragadta a kezemet, a hirtelen lendülettől kiesett a kezemből a félig megevett fagylaltom, és szaladni kezdtünk. Mellettünk, mögöttünk, előttünk- egyszóval mindenhonnan- kameralencsék bukkantak elő a semmiből, sebes kattintásokat hallottam, illetve a vaku fénye néha megvakított.
- Gyorsan!- markolta meg erősebben a kezemet Erik.
Szélsebesen rohantunk a járdán, véletlenül félrelöktünk egy bácsit, aki erős szitkozódásba kezdett.
Erik berohant az egyik üzletbe, ahol elvegyültünk a tömegbe.
Körbenéztem és csak csodálkoztam.
Jobb oldalt körülbelül 20 akvárium volt egymás hegyén- hátán rengeteg különböző különleges hallal, előre hörcsögök szaladgáltak a hörcsögkerékbe, illetve nyuszik rágcsáltak káposztasalátát és répát.
- Kisállat kereskedés- mondtam boldogan.
- Az- nézett ki az üzlet ablakán óvatosan Erik- Lassan tiszta a terep.
Megszólalt Erik telefonja. A fiú csodálkozva hallgatta a hallottakat, megtámaszkodott az egyik korláton és úgy telefonált.
Mikor lerakta, a szeme csak úgy csillogott.
- Megkaptam!- ölelt meg.
- Mégis mit?- toltam el magamtól.
- A főszerepet! El se hiszem! Megkaptam!- ujjongott, mire több vásárló is felénk fordult.
- Milyen főszerepet?
- Emlékszel A csavarra? Amit a suliban adtunk elő tavasszal. Úgy megtetszett az egyik nézőnek a történet, aki történetesen producer, hogy megvásárolta a szerzői jogokat és filmet készít belőle. És enyém a főszerep!- ölelt meg mégegyszer.
Természetesen tudtam, hogy miről beszél Erik, hisz én voltam a másik főszereplő a történetben. Mondhatni, hogy körülöttem forgott minden...
Kezdtem bepöccenni, bár jómagam se tudtam, hogy voltaképpen miért is.
Régóta éreztem, hogy a kapcsolatunk már nem olyan, mint régen, mintha én... Mintha én...
- Hol lesz a forgatás?- toltam el magamtól.
Erik összevonta a szemöldökét, majd megvonta a vállát.
- Azt nem mondta...
Beletúrtam a hajamba, és idegesen néztem a mellettünk úszkáló halakat.
- Megint elmész- szögeztem le.
Erik magához szorított.
- Ne haragudj rám, de értsd meg, ez egy olyan lehetőség, amiből nincs második!
Bólintottam és kierőszakoltam magam a szorításából, hogy egyenesen a szemeibe tudjak nézni.
- Megértelek. De tudnod kell, hogy én nem foglak visszavárni. Nem érdekel, hogy éppen milyen hírességgel ebédelsz, vagy hogy milyen programjaid vannak. Egyszerűen csak azt szeretném, hogy felejtsük el egymást, mintha... Mintha soha nem is találkoztunk volna.
Erik megrázta a fejét.
- Most mi ütött beléd? Van telefon, internet, tarthatjuk a kapcsolatot!
- Nem érted... Én nem akarok távkapcsolatot, elég volt a múltkori! És ki tudja, hogy mikor lesz időd arra, hogy felhívj, vagy pötyögj pár sort... Én ebből nem kérek, remélem megérted és elfogadod.
- Te most... Szakítasz velem?
Lassan bólintottam egyet. Megkönnyebbülést éreztem.
Ez lesz az! Nem érzek iránta úgymond többet! Nem szeretem őt.
- Ég veled, Erik!- mondtam és már ki is léptem az utcára, ahol a fotósok még most is Erik Logan talpa nyomát keresték.

Most
- Hahó, Melissa! Válaszolj már!- rázott meg Jessie.
- Én szakítottam vele, mert már nem szeretem. Plusz elutazott egy filmforgatásra, ahol ő a főszereplő...- foglaltam össze röviden.
Jessica csak pislogott rám hatalmas gülü szemekkel.
- Te teljesen meghibbantál? Dobtad Erik Logant? Ő egy híres sztár, egy tinibálvány, egy...
- Nem érdekel, hogy mi. Elég lesz a felsorolásból, gyere inkább enni!- ragadtam meg a karját és bevonszoltam a konyhába.

***

Az O'Connor rezidencia hatalmas fényárban úszott, a kapun rengeteg lufit fújt a szél.
Az utca maga csendes volt, ám a ház felől halk zene szűrődött ki.
Felettünk az egyik lámpa pislákolt, ami elég horrorisztikus benyomással bírt.
Megigazítottam magamon a kék koktélruhámat, majd anyára néztem.
- Az ajándék nálad van?- kérdeztem tőle, mire anya feltartotta a kezét, melyben egy ajándéktáska volt.
- Ne aggódj már, itt van. Inkább azzal törődj, hogy az öved el van fordulva!- kezdte el megigazítani.
Eltoltam gyorsan a kezét.
- Anya, hagyjál már!
Jessie megnyomta a csengőt, mire valaki kikiáltott, hogy nyitva van.
Lenyomtuk a kilincset, és valóban: a kapu kitárult.
A teraszon egy hosszú fehér vászonterítővel megterített asztalnál rengetegen ültek és pletykálkodtak.
Hamar kiszúrtam az O'Connor testvéreket a szőke hajukról.
Mikor Chad észrevett, oldalba lökte Laurát, majd mindketten felálltak és közelebb jöttek hozzám.
Kikaptam anya kezéből az ajándéktáskát és a közeledő Laura kezébe nyomtam.
- Boldog szülinapot!- adtam két puszit barátnőm arcára.
- Köszönöm szépen! Menjünk be!- nyitotta ki az ajtót és bementünk a konyhába, ahol néhány cseléd sürgött-forgott a konyhában.
Illatfelhő árasztotta el az orromat, amitől beindult a nyálelválasztásom.
Laura lerakta a dísztáskát a lenti nappaliban lévő üveg asztalkára a többi mellé, majd leült a kanapéra.
- Hol van Matt?- néztem körbe.
- Nyárbúcsúztató estét ad Mrs. Lockwood, és arra voltak hivatalosak. Az apja külön megkérte, hogy legyen jelen... Amúgy se szeretem ünnepelni a szülinapomat, így nem bánom, hogy nincs itt.
- És Zoey?
- Azt mondta picit késik, de ne aggódjunk, majd mindent elmesél.
Chadre néztem, aki végig engem bámult, amikor a mellettünk lévő lépcsőn lábdobogás támadt.
- Ezt nem hiszem el!- kulcsolta össze Mrs. O'Connor a kezét a melle előtt, mintha imádkozna- Az ünnepelt idebent van. Azonnal mars kifele!
Laura felállt és már mentünk is vissza a teraszra, ahol megduplázódott a létszám.
Ahhoz képest, hogy ez a parti eredetileg Laura szülinapi bulija címszó alatt fut, több volt a felnőttek száma, mint a mi korcsoportunké...
Mrs. O'Connor minden lehetőséget megragadott, hogy tartsa a jó benyomást a kapcsolataival... Még ha ehhez aljasnak is kellett lennie.
Leültünk az asztalhoz és tartottuk a látszatot: illedelmesen mosolyogtunk mindenkire, és válaszoltunk a nekünk feltett kérdésekre.
Mind a hárman kezdtünk belefáradni ebbe a műbájba, de soha nem mondhattunk nemet egy vacsorahívásra, főleg ha azt a vacsorát az O'Connor família szervezi!
Az én anyám se piskóta: imád ide járni, hisz rengeteg új ismerősre tesz szert, akikkel később akár munkaviszonyba is állhat.
Mikor már mindenki elfoglalta a számára kijelölt helyet, a fenséges húsok és saláták az asztalra kerültek, hogy svédasztal feelingel kiszolgálhassuk magunkat.
A tányéromra vettem egy sajttal töltött panírban gazdag pulykamellet, illetve valami baconös csirkeszerűséget, amihez szedtem paradicsomsalátát és görögsalátát.
- Mindenkinek jó étvágyat kívánok!- mondta a dörmögős mély hangján Mr. O'Connor, mire az evőeszközök hatalmas zajt csapva használatba lendültek.
Ez után a pincérek leszedték előlünk az asztalt, mindenkit borral kínáltak, és kis idő múlva már hozták is a hatalmas emeletes tortát.
Nem volt közönséges emeletes torta: Laura hobbijait emelte ki. A 3 emeleten ablakok voltak, amik a bostoni iskolára utalhattak, a tetején a Happy Birthday Laura! feliratú marcipán mellett volt zongora, teniszütő, tollaslabda, úszószemüveg és még rengeteg más tárgy, beleértve egy mini bizonyítványt is.
Míg a pincér meggyújtotta a gyertyákat a tetején, a tűzijátékkal egyetembe, addig mindenki énekelte a Boldog szülinapot című dalt, miközben ütemesen tapsoltak.
Laura felállt és mikor a szám végénél járt a "közönség", akkor vett egy nagy levegőt és már el is fújta.
Az első szeletet ő vágta, a többit a cselédek.
Mindenkinek ízlett ez a különleges édesség.
Mikor újra mindenki mély társalgásba kezdett, Laura és én bementünk a házba, hogy megnézegessük az ajándékokat a lenti nappaliba.
- E nélkül szerintem élni se tudtam volna!- emelte a magasba a frissen kicsomagolt meglepetést, ami egy törölköző volt, melynek az aljába volt hímezve a neve.
- Úgy gondolták, hogy nektek nincs- nevettem és elvettem a kezéből- Hisz ez annyira puha!
Laura már bontotta is a következő négyzet alakú csomagot, amikor hirtelen kitárult az ajtó és Zoey bukkant fel kipirult arccal.
- Laura!- szaladt oda az említetthez Zoey.
- Mi az?
- Matt... Holnap reggel indul a gépe!- kapkodott levegő után Zoey. Le mertem volna fogadni, hogy futott.
Laura szemei elkerekedtek, és a semmibe meredt, úgy gondolkodott, miközben az ajka O alakot formált.
- Menj le... Lockwoodékhoz!- nyögte ki Zoey, miközben kapkodta a levegőt.
- Chad már ivott, nem vezethet... Ráadásul hogy szökjek meg a saját partimról?! Anyám árgus szemekkel figyeli az összes cselekedetemet...
Zoey megragadta Laura vállát és picit megrázta.
- Laura, Mattről van szó! A szerelemben nincs akadály! Menj már, ne legyél hülye! Ha most itt maradsz, akkor marhára meg fogod bánni! El kell mondanod neki, hogy mész Bostonba! Tőled kell megtudnia!
Laura ökölbe szorította a kezét.
- Szereted őt, igaz? Akkor rajta!
Laura bólintott.
- Mondjátok anyának, hogy...
- Menj már, majd kitalálunk valamit!- toltam a bejárati ajtó felé a barátnőmet.

2. fejezet -Zoey

Az otthonom a kastélyom- olvastam az egyik lakberendező újság főcímét, ami unottan hevert a nappaliban.
Leültem az újonnan vásárolt fonott keretű kanapéba és keresztbe tettem a lábam.
Nemrég költöztünk be ebbe a lakosztályba, mégis anya már kétszer rendezte át, mondván, hogy szereti a változatosságot. Mások az alsóneműjüket váltogatják naponta, mi a bútorunkat.
Szegény Bernard, a kezes-lábas inasunk nem győzte cipelni az új bútorokat, pedig nem áll a szerződésében anyám hóbortjainak a kielégítése. Ő szimplán az itteni szálloda portása.
Leraktam a hideg vízzel teli poharamat a lakberendezős újság mellé és az öcsémre meredtem.
- Mi lehet az a halaszthatatlan ügy, amiért anya összehívta a családi kupaktanácsot?
Brian megvonta a vállát.
- Nekem se mondott többet.
Ekkor toppant be anya a nappaliba. Hosszú haját (ami most is tökéletesen állt) egy Dolce Gabbana napszemüveggel fogta hátra, térdig érő szoknya volt rajta egy könnyed bő blúzzal és hozzá illő nyaklánccal. Most jöhetett a tárgyalásról.
- Fogadjunk már elkezdtetek találgatni!- ült le mellém.
- Mondd már- sürgettem anyát.
Anya rámeredt a pohárra.
- Szabad?- kérdezte és már nyúlt és érte.
Szinte egy kortyra megitta az egészet.
- Anya, ne húzd az agyunkat- kérlelte Brian.
- Nem olyan könnyű ezt elmondani...
- Csak ne köntörfalazz!- néztem rá komolyan- Bökd ki, megküzdünk vele!
Anya bólintott, vett egy nagy levegőt és ezt mondta:
- Kistestvéretek lesz.
A szemem elkerekedett, az állam pedig a padlót súrolta.
Anya hol rám, hol Brianre nézett félő mosollyal.
- Ez... Ez- nem találtam a megfelelő szavakat, ezért az öcsémre néztem, hogy segítsen ki.
- Khm... Nagyon... Nagyon...- dadogott ő is.
Végül felpattantam a kanapéról és kimondtam, amit valóban gondoltam.
- Borzalmas!- keltem ki magamból, és már mentem is a lifthez, hogy megnyomjam a hívó gombot.
Anya mindenre számított, csak erre nem.
Felállt és utánam jött.
- Zoey!- szólított a nevemen.
A liftajtó kitárult én pedig belementem és már nyomtam is a földszint gombot.
- Zoey!- kiáltotta anya, de már késő volt. Az ajtó bezárult, én pedig egyenesen a földszint felé tartottam.
Olyan lány vagyok, akinek a mobiltelefonja állandóan a zsebében lapul, és ott vár arra, hogy megcsörrenjen, ám most kivételesen egy olyan nadrág volt rajtam, aminek kicsi a zsbe és állandóan kiesik belőle a telóm, ezért ott felejtettem a szobámban. Nagyszerű, még hívni se tudok senkit!
- Jó napot kisasszony!- köszönt rám Bernard, s ekkor támadt egy ötletem.
Odaszaladtam a pulthoz.
- Bernard, kölcsön kérhetem a telefonod egy hívásra? Fontos lenne!- néztem rá bociszemekkel.
- Természetesen!- és már nyújtotta is felém a tenyérnyi nagyságú érintőképernyős mobilt, ami többe került, mint anyám fizetése egy hónapra.
Felvont szemöldökkel néztem a fiúra.
- Miért vagy portás?- kérdeztem végül.
Berard megvonta a vállát.
- A pluszpénz mindig jól jön, jól mutat a jelentkezési lapomon, ráadásul szeretem csinálni.
Elég indokoltnak éreztem a választ, így elkezdtem beütni azt a számot, amit fejből tudtam.
Második csöngésre egy álmos hang szólt bele.
- Háló?
- Szia Austin, Zo vagyok. Zavarok?
- Épp aludtam.
- Bocsi, én csak... Szükségem van valakire, akivel beszélhetnék.
Néma csend.
- Austin? Itt vagy?
- Itt, itt... Csak arra gondoltam... Miért nem Justint hívtad fel?
Legszívesebben leordítottam volna a fejét ezért a kijelentésért, de igaza volt. 1 hónapja megmondta, hogy milyen következményekkel számoljak a jövőben...

1 hónapja
- Csókolom! Austin itthon van?
Barbara Lockwood szemügyre vett, majd elmosolyodott.
Elzárta a csapot, hogy hallja, amit mondok, és megtörölte a kezét a falról lógó narancssárga törölközőben.
- A szobájában van- árulta el.
- Köszönöm- és már sarkon is fordultam. Mögöttem újra vízcsobogás támadt.
Hirtelen megtorpantam, és visszanéztem a fiatalos nőre.
- Mrs. Lockwood... Elnézést, hogy szó nélkül állítottam be, csak Austin...
- Nem veszi fel a telefont. Tudok mindenről- a mosolya továbbra is sugárzott az arcán.
Bólintottam egyet, és már mentem is a fiúk szobája felé.
Az ajtó zárva volt.
Gyorsan megigazítottam a ruhát magamon, az ujjammal fésültem kettőt a hajamon, vettem egy nagyon mély lélegzetet és benyitottam.
Austin Lockwood félmeztelenül ült a számítógép asztalnál, épp játszott valami PC játékon.
Először nem akart hinni a szemének, mikor megpillantott, majd leállította a játékot.
Nem nézett rám, úgy kérdezte meg a következőt:
- Mit akarsz?
Nem igazán örültem ennek a hangnemnek, de tudtam, hogy jelen pillanatban a pokolba kíván...
- Először is bocsánatot kérni- tettem egy lépést közelebb.
Austin végre felém fordította a fejét.
- Másodszor?- kérdezte semlegesen.
Gyerünk, Zo, csak légy magabiztos! Ne ijedj meg a stílusától! Pont ezt akarja elérni!
- El akarom mondani, hogy mennyire hiányzol. És hogy mennyire megbántam, hogy...- elcsuklott a hangom.
- Hogy megcsókoltad a bátyám?
Szörnyű volt ezt az ő szájából hallani.
Lehunytam a szemem.
- Azt is...- mondtam suttogva.
Odahúztam egy fából készült kopottas hokedlit Austin mellé, és leültem rá, miután lehajítottam róla egy fél pár fekete zoknit.
- Ha jóvá tudnám tenni... Ha egyáltalán.
Austin megrázta a fejét.
- Fejezd be, Zo. Akkor kellett volna mindenre gondolnod, amikor megtetted...
Kicsit tépelődtem, hogy maradjak, vagy menjek-e.
- Mi vagyunk egymásnak?- kérdeztem a fiútól- Mármint milyen kapcsolatban állunk? Ellenségek?
- Nem, nem nevezném ellenségnek ezt... Inkább csak annyit tudnék mondani, hogy nem barátok...
- És az... Az számodra mit jelent?
- Ha szükséged van rám, nem feltétlenül állok a szolgálatodra...
- De beszélünk egymással?
Austin picit elgondolkodott.
- Beszélhetünk néhanapján.
Picit elmosolyodtam.
- Köszönöm. Én most... Megyek...- álltam fel a székről.
Az ajtóból visszafordultam, hogy még egyszer szemügyre vegyem a kócos hajú fiút, aki újult erővel tért vissza a PC játékához.

Most
Üveges tekintettel megragadtam a pult szélét, hogy megtartsam magam a hirtelen rám törő rosszulléttől.
- Jól vagy?- fogott meg Bernard.
- Ühüüüm- erőltettem rá egy halovány mosolyt.
Bernard a bal kezével a térdhajlataimnál felemelt, a másik kezével pedig a hátamat támasztotta - úgy vitt az ölébe, mint egy lovag.
Összeszorítottam a szemem teljes erőből és próbáltam nem arra gondolni, hogy nem a saját talpamon állok.
Végül Bernard a hallban lévő díványra fektetett le.
- Amalia! Hozz egy pohár hideg vizet!- parancsolta az egyik megszeppent nyári gyakorlaton lévő lánynak, aki tüstént elindult a konyha felé.
Néhány pillanat múlva, Bernard felültetett és a kezembe nyomta a hideg üvegpoharat.
- Igyál!- kérte.
Az ajkamhoz emeltem a poharat és mohón kortyolni kezdtem a jéghideg csapvizet.
- Jobban vagy?
- Ezerszer- fújtam ki a levegőt.
Bernard felállt mellőlem, és elindult vissza a pult felé.
- Bernard!- szóltam a fiú után- Nem tudnál... Úgy értem, nem szeretnél... Vagyis... Nincs kedved itt maradni velem egy picit?
A fiú széles mosolyra húzta a száját.
- Mit szólnál egy kis sétához?
- Nagyszerűen hangzik.
- Gyorsan átöltözök.
Megittam az utolsó cseppig a vizet a pohárból, és amíg vártam a fiúra, egy újságot lapoztam át, ami ott hevert az asztalon.
10 perc múlva vissza is ért a fiú, akit alig ismertem fel: szőke haja csillogott, akárcsak a tengerkék szemei, az öltözéke pedig elképesztően divatos volt. Most tűnt fel, hogy milyen jó képű igazából...
Az arcán most is ott ragyogott az állandóan jelen lévő mosolya.
- Mehetünk?- kérdezte.
Bólintottam és felálltam.
Igazából picit zavarba éreztem magam... Fogalmam sincs, hogy mit kellene mondanom, vagy miről kellene beszélnem vele. Idősebb, körülbelül másodéves lehet a fősulin, izmos, sármos és kegyetlenül kedves. Eddig nem is tudtam, hogy ilyen egyáltalán létezik...
Vajon ez csak egy álom lenne?
- Hahó, Zoey, hallasz?- kérdezte tőlem Bernard.
A fenébe, már megint túl sokat beszéltem magamba, és azt se tudom, hogy miről hablatyolt mellettem Bernard.
- Bocsáss meg, elkalandoztam.
Bernard elnevette magát.
- Csak annyit kérdeztem, hogy elvihetlek-e a titkos helyemre?
Titkos hely?
Mit kellene válaszolnom?
Mi van, ha ez a bájos mosoly csak álca?! Lehet, hogy a titkos hely alatt azt érti, hogy egy szervkereskedőnek szállítja le a szerveimet! Vagy csak simán kinyír, mert ebben látja az élvezetet. Tuti, hogy van valami fura hóbortja, mert a nélkül túl tökéletesnek tűnne...
- Nos?
Egy kicsit elpirultam, mikor belenéztem a szemébe, de végül irtó magas hangon sikerült kinyögnöm egy
igen-t.
A nap már nem sütött olyan melegen, mint mondjuk tegnap, amikor Lauráénál medencéztünk, de most is jó idő volt.
Némán haladtunk egymás mellett, rettentő kínosnak éreztem a csendet, de egyszerűen nem jutott eszembe egy értelmes kérdés vagy téma. Csak arra tudtam gondolni, hogy mekkora hülye vagyok! Öngólt lőttem: én dili, elhívtam valamerre ezt az idősebb srácot, pedig nem készültem még fel erre!
- Itt volnánk!- állt meg egy alacsony fekete kovácsoltvas kapu előtt, amely hatalmasra volt tárva.
Egy földszintes épület előtt álltunk, amelynek az ajtaja felett táblán az volt olvasható, hogy Sweet Home.
Bernard elindult a teraszon lévő egyik üvegasztalhoz, ami üres volt.
- Nézd végig a kínálatot, meghívlak- adott a kezembe egy citromsárga színű étlapszerűséget, amin különféle nyalánkságok voltak felsorolva, úgy mint az epermeder, vagy banáncsavar.
- Nem hívhatsz meg!- pislogtam a fiúra, aki elnevette magát a kijelentésemen.
- Miért ne hívhatnálak meg?
- Hát mert... Nem is ismersz, és még a végén azt hiszed rólam, hogy egy pénzéhes kis nőszemély vagyok!- néztem rá komolyan.
Bernard csak még jobban elkezdett nevetni.
- Soha nem gondolnám ezt rólad. Egyszerűen csak láttam, hogy valami baj történt veled... És gondoltam egy kis fagyi tökéletes mód lehetne a baj orvoslására...- vonta meg a vállát a fiú.
Hirtelen eszembe jutott anya, amint bejelenti az új jövevény érkezését... Egy új kistesó... Nem tudnék hozzászokni a gondolathoz!
Ezt követően kirajzolódott előttem Austin arca, ahogy nevet azon, hogy milyen kétballábas vagyok... Majd a pillantása, mikor rajtakapott a tulajdon bátyával!
- Hé, bocsi!- tette az asztalon heverő kezemre az övét- Nem akartam elrontani a kedved.
Megráztam a fejem.
- Ugyanmár, semmiség...
- Esetleg szeretnél beszélni róla?
- Nem unnád el az életed?
- Eszem ágában sincs!- tette a szívére a kezét Bernard- Mondd csak.
Bólintottam egyet és összeszedtem a gondolataimat.
- Anya tett egy bejelentést, ami megváltoztatta az életünket... Azt mondta, hogy...
- Ben!- kiáltott valaki a cukrászda ajtaja felől.
Egy kislány volt az, aki szélsebesen száguldott a velem szemben ülő szőke hajú fiúhoz.
- Lindsay!- tárta szét a karját a fiú, mire a leányzó odaszaladt hozzá és megölelte, majd Bernard az ölébe húzta.
- Ő kicsoda?- kérdezte tőle, miközben rám nézett.
- Ó, bocsáss meg! Ő itt Zoey- mutatott be a tökmagnak- És ő itt Lindsay, a húgom.
- Szia!- köszöntem a lánynak, aki széles mosolyra húzta a száját. Jobban szemügyre vettem: pontosan ugyanolyan árnyalatú szőke haja volt, mint Bernardnak, és a szemük színe is megegyezett.
- Nagyon szép vagy!- bókolt a lány nekem, mire idétlenül elnevettem magam, és olyan pirossá váltam, mint a vasúti sínek mellett szétszórtan felbukkanó pipacs virága.
- Köszönöm, akárcsak te. Hány éves vagy?
A szőke hajú lány felemelte a tenyerét.
- ÖT!- kiáltotta.
- Csak leszel- helyesbítette ki Bernard.
- Én már öt vagyok!- szállt vitába a bátyjával.
- Csak jövőhéten leszel!
- De jövőhét már elmúlt, te buta!- ugrott ki a fiú öléből és elkezdett szaladni vissza az épületbe, miközben azt kiabálta: - Anya! Ben hazudik! Én már öt éves vagyok!
Mindketten elnevettük magunkat.
- Nagyon édes.
- Pont annyira, mint amennyire rossz is!- mondta Bernard- Hol is jártál?
- Én... Öööö...- nem akartam már elmondani azt, hogy mennyire kibuktam azon, hogy anya gyereket vár, miután láttam, hogy ő mennyire szereti a húgát. Még a végén azt hinné, hogy egy utálatos dög vagyok...
- Megvan: Ott, hogy megváltozik az életetek. Szóval mitől is?
Eltátottam a számat.
Már épp elakartam mondani neki az igazságot, amikor újból jött valaki az asztalunkhoz.
- Ben!- egy ugyancsak szőke hajzuhatagot viselő( ámde jóval idősebb lány, mint Lindsay), szólította meg a fiút- Tegnap meglógtál a mosogatás alól, ma pedig elvárod, hogy szolgáljalak ki?- kattogtatta a lány a tollát, majd rám nézett. A tollat a zsebébe süllyesztette és kinyújtotta a kezét: -Szia, Allison vagyok, Ben húga.
Megráztam a kezét és viszonoztam a mosolygást.
- Én pedig Zoey, Bernard a mi...
- Személyes jó barátotok- vágott a szavamba a fiú, amit egy picit furának találtam, de nem törődtem vele.
- Bernard?- nevette el magát Allison- Rég hallottam, hogy így szólítanának! Csak azok a felfújt hólyagok hívnak így a szállóban!
A fiúra néztem felvont szemöldökkel, aki egyenesen engem bámult, mintha telepatikusan szeretné közölni azt, hogy ne vegyem komolyan a dolgokat.
- Apával mi újság?- kérdezte Allison a fiútól, aki kezdett elfogyni a türelméből.
- Allison, ha apáról szeretnék veled társalogni, akkor azt otthon ejteném meg. Ha nem látnád, most nem kettesben vagyunk!
- Jól van már na, én csak érdeklődtem! Suttyó- elővette ismét a tollát és rám nézett kicsit sem kedvesen- Sikerült választanod?
Igazából át se olvastam a választékot, így gyorsan elkezdtem valami normális után kutatni.
- Hozz a kedvencemből kettőt!- mondta Bernard, majd ingerülten a lányra nézett- Bocsásd meg az előbbit. Folytasd kérlek, amibe belekezdtél!
Némán meredtem rá, majd az égboltra néztem.
- Lehet, hogy ez... Ez nem jó ötlet- feleltem végül.
- Mégis mi?
- Az, hogy itt ülök veled, pedig nem is ismerlek. És a problémáimat próbálom elmondani neked.
- Megbízhatsz bennem.
- Nem tudhatom... Ez az előbbi is elég fura volt... Mármint nem akarlak megbántani, de Allison...
- Tudom.
Megráztam a fejem.
- Nem értem. Nem és nem. A munkahelyeden élőket- azaz minket- felfújt hólyagnak tart, és te ráhagytad. Szerinted is felfújt hólyagok vagyunk, vagy mi?- néztem rá.
Bernard megrázta a fejét.
- Soha nem mondtam ilyet.
- De gondolhatsz.
- Zoey, ez nagyon bonyolult.
- Annyira, hogy nem is mondod el?
- Nem tudom, hogy bízhatok-e benned- mondta.
- Ez az!- mutattam rá- Nem is ismerjük egymást!
Ben elmosolyodott.
- Azt mondtam, hogy nem tudom, hogy bízhatok-e benned... Én egyszerűen csak érzem.
Eltátottam a számat.
- Te bízol bennem?- kérdeztem vissza.
Bernard bólintott.
A bizalom a legfontosabb- futott át az agyamon.
A következő percben az ajtó kinyílt és egy idősebb- ugyancsak szőke hajú- nő bukkant fel a kezében egy tálcával.
Meglehetősen fáradtnak tűnt a szeme alatt lévő hatalmas táskáktól, a kezén több helyen égési nyomok éktelenkedtek, a kávézó egyenruhája gyűrötten simult a testéhez.
Egy rakoncátlan hajszál az arcába lógott, felnézett rá, fújt egyet, mire az oldalra szállt.
- Szia, Ben anyukája vagyok- rakta le elém a fagylaltkelyhet a nő fülig érő széles mosollyal- Fogyaszd egészséggel.
A másikat lerakta Ben elé és már el is ment.
- Láss hozzá, mert hamar elolvad!- hívta fel a figyelmem a fiú, és már tömte is magába a csokiszirupban gazdag édességet.
Bekaptam egy kisebb adagot a kanalammal.
- Üm, ez isteni!- örültem meg- Mi a neve?
- Varázshegy. 24 féle fagylaltkülönlegesség van benne, a tetején pedig csokiszirup és cukorka, illetve néhány roletti. Én találtam fel még anno- húzta ki magát büszkén a fiú.
A takaros kis épületre néztem.
- Ez a tiétek?
Ben egy kicsit zavarba jött.
- Ami azt illeti, igen... Na de elmeséled végre, hogy mi volt az a sorsdöntő dolog, amit anyukád mesélt?
Lenyaltam a kanálról a zöld és barna színű fagylaltot, majd élveztem néhány másodpercig az ízek varázsát.
- Gyereket vár... Ne nézz kőszívűnek, én csak...- megvontam a vállam. Fogalmam sincs, hogy mit mondjak.
- Félsz- mondta ki kerek-perec Bernard.
Lassan bólintottam.
- Azt hiszem... Illetve még becsapottnak is érzem magam. Anya nem mesélte, hogy lenne udvarlója... Már lassan 4 hónapja élünk együtt, ezt igazán elmondhatta volna...
- Talán ő is félt.
- Meglehet.
- Áruljak el valamit?- nézett rám csillogó szemekkel.
- Jobb kedvem lesz tőle?
- Egészen biztosan.
- Akkor mondd!- bekaptam még egy kanál fagyit és elszopogattam a számban.
Bernard körbenézett, mintha azt lesné, hogy nem-e hallgatózik valaki.
- Én is dühös voltam, amikor bejelentette anya, hogy terhes Lindsayvel. De most már nem is tudom elképzelni az életem nélküle.
Belenéztem mélyen Bernard szemeibe. Annyira aranyos!
- Hidd el, minden rendben lesz.
A pillantásomat a kezemre vittem, amit Ben megfogott biztatás képen.
- Te miért voltál dühös? Tökéletesnek tűnik a családod- néztem a cukrászda felé, ahol a családtagjai voltak.
Ben megrázta a fejét.
- A látszat sokszor csal...- mondta szomorúan, de mégis egy halovány mosolyt erőltetett az arcára, hogy rám ne terjedjen ki a szomorúság érzése.
- Miért hoztál ide?- bombáztam az újabb kérdésemmel.
- A recepciós pultnál leesett a vércukorszinted... Ezért voltál rosszul. Legalábbis ezt feltételeztem. És úgy gondoltam, hogy nincs jobb hely ennél, ha cukros dolgokra vágysz.
Elnevettem magam.
- Telitalálat.
Mikor a kehely aljához értem, szabály szerűen elszomorodtam, hisz annyira ízlett az ínyencség.
- Mit szólnál egy sétához?- állt fel az asztaltól Bernard.
- Tökéletesen hangzik.
Elindultunk a tó felé, ahol kacsát etettünk, majd leültünk pihenni egy padra.
- Soha nem gondoltam volna, hogy te ilyen vagy- csúszott ki a számon az alábbi mondat, miután majd megpukkantam az egyik vicce után a nevetéstől.
- Milyen?
- Ennyire... Rendes- néztem rá mosolyogva.
Bernard viszonozta a mosolyomat.
- Ezek szerint a szállóban totál bunkó voltam?
- Jaj, dehogy, nem erre gondoltam! A családom marhára szeret téged, mert segítőkész vagy.
- Jó hallani. És tudod... Te sem vagy az a felfújt hólyag...- hülyéskedett Bernard.
- Hé!- löktem meg a vállát.
Elnevettük magunkat mind a ketten, miközben a nap felettünk rózsaszínűvé nyúlt el az égbolton.
Minden annyira tökéletesnek tűnt, annyira egyszerűnek.
Éreztem, hogy nem mehet minden könnyen. Tudtam, hogy előbb, vagy utóbb utol ér a bonyodalom.
Talán hamarabb is ért utol, mint ahogy arra számítottam.
- Zo?- szólalt meg egy hang a hátam mögül.
Megfordultam és ott állt velem szemben.
Egész nyáron kerültük egymást.
Elutazott a tengeren túlra, csak ne kelljen velem találkoznia.
Nem válaszolt az e-mailomra, sem a telefonhívásomra.
És most mégis ott állt egy fekete rövidnadrágban és egy szürke kapucnis, belebújós pulóverben, miközben a rövid sötétbarna hajába bele-bele tépett a szél.
Annyi éjszakát sírtam át amiatt, amit elkövettünk. Az a csók sorsdöntő volt: eltávolított a Lockwood testvérektől.
A szeme nem árult el sokat. Szerettem volna a gondolatában olvasni, legalább annyit tudni, hogy hiányoztam-e neki. Hogy gondolt-e rám. Hogy álmodott-e velem... De a barna szeme csak az én szememet pásztázta.
- Justin- suttogtam. A hangomban egyszerre bújt meg a vágyakozás iránta, a düh, amit azért éreztem, amiért visszacsókolt, és a félelem, hogy újra eltűnik.
A fiú egyenesen Bernardra nézett, majd kinyújtotta a kezét.
- Szia Ben!
Bernard kicsit zavartan, de magabiztosan megrázta a kezét.

1. fejezet -Laura

A nap sugarai beragyogták az előző esti esőcseppeket a citromsárga sátor tetején az O'Connor rezidencia kertjében.
Csend honolt a kertben, néhány bogár a virágok körül szállingózott, egy kóbor cica a közelben lévő diófát karmolászta, s a medencét letakaró ponyva az enyhe szélben néha- néha megzördült.
A sátorban kezdett fülledt meleg lenni- talán ez volt az oka annak, hogy felébredtem.
Jobbamra egy hosszú hullámos sötétebb barna hajú lány feküdt, balomra pedig egy világosbarna hajú.
Az utóbbi hirtelen kinyitotta éjfekete szemét.
- Te is fent vagy?- kérdezte halkan, picit tompán.
- Láthatod- mutattam végig magamon.
Óvatosan a sátor végébe másztam, hogy kihúzzam a cipzárt. Szabadulni akartam ebből a kibírhatatlan melegből!
- Én is megyek!- mondta Zoey, és kimászott utánam a nyíláson.
A fű picit vizes volt a hajnali rövid eső miatt.
Eleinte kellemetlen volt a csupasz talpamnak, de hamar hozzászoktam.
- Menjünk be a házba- tanácsoltam barátnőmnek.
A hátsó ajtó egyenesen a konyhába vezetett.
Első dolgom az volt, hogy leellenőrizzem az ételtartalékunkat a hűtőben.
- Reggelire mit csináljak?- kérdeztem.
Zoey leült a pulthoz.
- Gabonapehely hideg tejjel!
- Oké- kivettem a tejet és a pultra tettem.
- Sziasztok!- jött be a konyhába a szemét vakargatva Chad egy szál alsónadrágban- Nekem is adj egy tálat!- ült le Zo mellé.
A házban is csend volt.
Egyedül a tálak csörömpölése keltett zajt.
- ÁÁÁÁÁÁááááááááááááááááááá!- sikított valaki a kert felől.
Chad felpattant a helyéről, kivágta az ajtót és már szaladt is a sátor felé.
Zoval egymásra néztünk, majd mi is követtük őt.
A sárga sátorból jött a meg nem szűnő sikítás.
Chad lehajolt, hogy bekukucskálhasson a nyíláson.
- Ott! Ott! Ott!- kiáltotta Melissa.
Chad néhány másodperc múlva egy nagy békával a kezében bújt elő a sátorból.
Melissa kicsit megrémülve mászott ki.
- Ki nem húzta vissza a cipzárt?- nézett ránk- Beugrott hozzám ez a hülye kétéltű!
Zoey tett három lépést hátrafele, védekező pózba emelte a kezét.
- Bocsi, azt hiszem én voltam.
- Kinyírlak!- indult el Melissa Zo felé, ám valaki elkapta hátulról. Chad a lány dereka köré fonta a karját.
- Nyugi, nyuszi- mondta a fülébe a férfiasan mély hangján.
Melissa ellágyult, az arcán mosoly jelent meg.
- Nyuszi?- kérdezte a fiútól.
- Pontosan. Gyáva nyuszi!- Chad elengedte a lányt, mire az megfordult és ott kezdte el püfölni, ahol csak elérte. Hatalmasakat csattant a tenyere a fiú csupasz felsőtestén, Chad arcáról mégis azt lehetett leolvasni, hogy tetszik neki a jelenet.
Chad oldalba lökte picit Melissát, mire a lány kihúzta magát és megigazította a haját.
- Jó reggelt Mrs. O'Connor!- köszönt a közeledő nőnek.
Mrs. O'Connor frissen jött a fodrásztól, ahol barnára festette ismét a haját, és kleopátra-szerűre vágatta. A kezében egy hatalmas újrahasznosított papírból lévő zacskót szorongatott, amiben a friss élelmiszerek voltak.
Chad odament az anyjához, elvette a kezéből a zacskót, és elindult a konyha felé, hogy lerakja a nehéz pakkot.
Anya rám mosolygott, majd haladt tovább a bátyám után..
Mindannyian bementünk a konyhába, és töltöttünk magunknak bőségesen gabonapelyhet és tejet.
- Így a nyár utolsó hetében kötelességemnek érzem, hogy megkérdezzem: hogy telt a nyaratok?- nézett a barátnőimre anya.
Először Zoey szólalt meg:
- Gyorsan! Anyával és Briannel leginkább Párizsban voltunk, ahol röpült az idő!
Anya bólintott egyet, majd Melissára nézett.
A lány megköszörülte a torkát.
- Elég jól. Leginkább itthon voltam, illetve a nagyinál segítettem.
- És hogy viselted a szakítást? Azzal a Logan fiúval jártál, ugye?
Csúnyán néztem anyára, de nem vette (vagy nem akarta) venni az adást.
- Sikerült 2 hónap alatt túltenned magad rajta?- feszítette tovább a hangulatot.
Melissa elmosolyodott.
- Szerencsére nekem vannak a legjobb barátaim, így könnyen átvészeltem.
- Úgy néztél ki, mint télen? Akár egy zombi?
- Anya!- szólt rá Chad.
Mindenki meglepetten nézett rá.
- Inkább beszéljünk arról, hogy mi lesz velünk Laura nélkül- mutatott rám a bátyám.
Legszívesebben elsüllyedtem volna ültő helyemben, hisz 2 pár érdeklődő szempár vizsgált végig.
- Az az iskola egyszerűen fantasztikus kicsim! Büszke vagyok rá, hogy bevállaltad...
- Miről van szó?- kérdezte Melissa.
- Hát a Boston Egyetemről!- kulcsolta össze a kezét anya a pulton- Természetesen felvételt nyert!
Csak az előttem lévő tálban turkáltam a megázott gabonapelyhet, és még mindig vártam a csodát.
Eszem ágában sem volt elárulni a barátaimnak, hogy egy tenger fog elválasztani minket egymástól. Nem akartam, hogy aggódjanak, vagy hogy rábeszéljenek a maradásra. Nem akartam magyarázkodni, hogy miért választottam pont ezt az egyetemet az isten háta mögött.
- Megbocsátana nekünk, Mrs. O'Connor?- nézett rá negédesen anyára Melissa, majd megragadta a akromat és felrángatott az emeletre a szobámba, ahol magunkra tudtuk zárni az ajtót.
- Boston? Egyesült Államok? Elment az eszed?- támadt le Zoey.
- Mi lesz velünk?- szállt be Mel.
- Mi lesz Mattel?- adta a végső döfést Zo.
Leültem az ágyamra és csak bámultam ki a fejemből.
- Nem hagyhatsz itt minket. Nem és nem!- rázott meg Melissa.
- Miért nem mondtad el?
Felpattantam az ágyról.
- Pontosan ezért nem mondtam el! Nem akartam válaszolni a kérdéseitekre és nem akartam, hogy megértsetek. Oda akarok menni, és kész!
A barátnőim egymásra nézték, majd megvonták a vállukat. Odajöttek hozzám és megöleltek.
- Mi mindenben támogatunk, ne akadj ki! Csak tudod... Elmondhattad volna... Akkor itthon töltöttem volna a  nyaramat, és több programot csinálhattunk volna együtt!
- Nem akartam, hogy kihagyd Párizst!
- Mentem volna a következő nyáron, e miatt nem kellett volna aggódnod.
Eltoltam magamtól a csajokat.
- Nem szólhattok neki- céloztam Mattre.
- Az tuti, hogy belehalna! Bár ő se marad itt- kotyogott Zoey.
Hirtelen olyan érzésem volt, mintha szíven döftek volna.
- Mit mondtál?- néztem Zo-ra, aki picit elgondolkozott, és elismételte ugyanazt ultra lassú tempóban:- Az tuti, hogy belehalna! Bár ő se marad itt... Ezt mondtam.
Leültem vissza az ágyamra.
- Mi az?- kérdezte Melissa.
- Én nem tudtam, hogy ő is elmegy...
- Ez nyilvánvaló volt! A DCU az álma!- nevette el magát Zo, majd mikor rájött, hogy senki nem nevet vele abbahagyta- Azt hittem elmondta...
Megráztam a fejem.
- Valahogy elfelejtette.
Melissa kinézett az ablakon, kinyitotta és kidugta a felső testét.
- Én a helyedben most azonnal elmennék hozzá. Ha jól látom, ő nyírja a füvet!
Zoey felrántott az ágyról.
- Ez az! Öltözz fel, vegyél egy jó rövid sortot, amitől összefut a nyál a szájában!- lelkesedett Zo.
- Kicserélték az agyad Párizsban?
- Ha-ha- és már kutatott és a szekrényemben. Kis idő elteltével egy csipkés, réteges, ámde könnyed fekete gumis derekú szoknyával jelent meg, main fehér masni minta volt, illetve a másik kezében egy spagettipántos citromsárga felső volt- Ez nagyobb benyomást fog kelteni, mint a sort!- hajította felém a szoknyámat.
- A hajadat meg besüthetnék picit... Kis hullámok, amik a természetességet sugározzák!- szállt be a játékba Melissa.
- Csajok, elég!- hajítottam le a ruhadarabokat az ágyra- Csak a szomszédba megyek, nem egy bálba!
- De te mindig tökéletesen nézel ki! Nehogy most kezdd el a lezserséget!- nézett rám komolyan Zoey.
Eltátottam a számat, és tátogtam, akár valami hal.
- Először is... Köszönöm... Másodszor... Túl sok Made!-t nézel- világosítottam fel világosbarna hajú barátnőmet.
Melissa felemelte a szoknyát.
- A kedvünkért felveszed! Mellesleg ennyivel jössz nekünk azok után, hogy nem szóltál Bostonról!
Kirántottam a kezéből a szoknyát.
- Ez már zsarolás!- felkaptam az ágyról a felsőt és eltűntem a fürdőszobába, hogy magamra húzzam a gönceimet. Igyekeztem minél bénábbra állítani magamon, hogy hátha belátják a barátnőim, hogy túlzás ez a készülődés a szomszédba, de ez reménytelennek bizonyult.
- Odakint vagy 30 fok van... Lehet, hogy erre is szükséged lesz!- hajította felém a rózsaszín kézi vízipisztolyomat.
- Ezer százalék... Mondjuk, ha megtámad a fűnyíróval, én majd jól agyonlocsolom hideg vízzel.
Zoey Melissára nézett.
- Annyira gyerekes a felfogása- mondta neki.
Legszívesebben az arcába spricceltem volna a pisztoly tartalmát, hogy felhívjam a figyelmét arra, hogy itt ő a gyerekes, amiért rámerőltette ezt a ruhát.
- Mindjárt jövök!- fordítottam nekik hátat.
- Ne siess!- kiáltották kórusban.
Lementem a lépcsőn, a konyhában anya és Chad még mindig társalogtak.
- Hol él fer Melissa egy sztárhoz? Ott elvárások vannak, illetve a szociális...
- Anya, kérlek, ne akkor beszéld már ki a barátnőmet, amikor az emeleten tartózkodik!- kérleltem.
Anya megvonta a vállát.
- Hova mész?
- Mattékhez. 10 perc és itthon vagyok!
- Rendben... Hol tartottam, Chad?
Ránéztem a bátyámra, aki épp az újságot olvasta. A pólójánál észrevettem egy vékony fekete madzagot, ami egyenesen a füléhez vezetett.
Akaratlanul is elmosolyodtam.
- Mit találsz mulatságosnak?- kérdezte anya, épp amikor kinyitottam az ajtót.
- Csak azt, hogy Chad egy szavadat sem hallja!- válaszoltam és bezártam magam mögött a nyílászárót.
Átsétáltam a szemközti oldalba és elindultam a hatalmas öreg ház felé, ahol Matt lakott.
Matt Bendertől jobb dolog nem történt még az életemben!
Ő maga volt a tökély: barna bőréhez tökéletesen passzolt a sötétbarna haja és a tökéletesre kidolgozott izmos teste. Régebben úszott, így meglehetősen széles volt a háta, amitől csak még férfiasabb lett. Fehér fogai szabályszerűen világítottak, mikor beszélt, illetve a tengerkék szeme vonzotta a lányok tekintetét.
Odamentem a picit megizzadt fiúhoz, aki a feje búbjáig koszos volt.
- Szia! Mi történt veled?- adtam egy puszit a szájára.
- Állandóan megakad ez a vacak- emelte meg egy picit a fűnyírót- A lapát beakad.
Bólintottam egyet és hirtelen előkaptam a hátam mögül az addig takarásban lévő vízipisztolyt.
- Véged Bender!
Matt elnevette magát, én pedig a tartály tartalmát ráspricceltem.
Mikor kaptam egy hosszú csókot a csatánk után, Matt így szólt:
- Már csak ezt a pici területet kell megcsinálnom, addig menj be a házba Chloéhoz!- ajánlotta fel Matt.
- Rendben- és bementem.
A konyha felől csörömpölést véltem hallani.
- Szia Chloé- bújtam be.
Chloé hirtelen megfordult, majd mikor ráeszmélt, hogy csak én vagyok, elmosolyodott.
-  Hello Laura. Fagyit?- vett ki a mélyhűtőből egy nagy fehér henger alakú dobozt.
- Jól esne, rettenetesen meleg van odakint.
- Ne is mondd! Azon gondolkoztam, hogy az emeleten napvédő krémmel fogom kenni az ablaküveget!
Adott Chloé egy tálat, amit púposan megszedett az ínyencséggel.
Leültünk a nappaliba és bekapcsolta a tévét.
Nem sokkal később újra nyílt a bejárati ajtó, amin Matt jött be.
- Gyorsan lezuhanyzok- mondta és felszaladt az emeletre.
5 perc múlva újra megjelent egy szürke boxerban.
- Bocsi, nem számítottam arra, hogy meglátogatsz.
- Semmi gond, gondoltam megleplek- vontam meg a vállam és angyalian kezdtem el mosolyogni.
Matt észrevette a fagyit a kezemben és kitátotta a száját hatalmasra.
Szedtem a kanálra és a szájába tettem.
- Isteni.
- Felmegyünk a szobádba?- kérdeztem a fiútól, aki soha nem mondott nemet egy tálcán kínálkozó lehetőségnek.
Igazából nem akartam neki állni, amiért nem avatott be a továbbtanulásába. Én támogatni akarom őt, bárhogy is dönt.
- Bezárnád az ajtót?- kértem meg, mire ő kilincsre zárta.
Leültem az ágya végébe, kicsit babráltam a gyűrűmmel.
- A veszélyérzékelő receptoraim beindultak- jelentette ki vészjóslóan, és leült mellém.
Megráztam a fejem.
- Semmi komoly dolog- néztem rá mosolyogva, hogy egy kis nyugalmat sugalljak felé- Csak megtudtam, hogy... Felvételt nyertél a DCU-ra.
Matt felvonta a szemöldökét, és szemmel láthatóan hátrébb húzódott, hogy keressen valami pajzsot.
Megérintettem a vállát.
- Nem akarom levenni a fejed. Gratulálni szeretnék.
Matt a fél szemöldökét vonta csak fel, a másik lassan leereszkedett, amitől meglehetősen cuki lett. Nagyon agyalt valamin.
- Valami itt nem stimmel.
Körülnéztem a szobában.
- Én mindent rendben találok.
Matt felállt és végigmért.
- Nem akarsz letámadni?
- Nem én!
- Akkor határozottan bűzlik valami.
Felálltam az ágyról.
- Csak annyi, hogy túlságosan paranoiás vagy. Arra nem gondolsz, hogy talán már nem gondoltam erre korábban?
- Tudtál róla?
- Csak sejtettem. És már akkor elhatároztam, hogy a végsőkig segítek neked.
Matt közelebb jött, és megkopogtatta a koponyámat.
- Hahó! Te mocskos űrlény, mit tettél Laurával?
- Áú!- kaptam a fejemhez- Te nem vagy normális.
- Hogy én? Te nem vagy az!
Lehunytam a szemem. Komolyan nem hiszi el, hogy én vagyok az.
- Oké, kérdezz tőlem valamit!
- Milyen állatot kaptál tőlem karácsonyra?
Elnevettem magam.
- Ettől nem volt valami eredetibb kérdésed?
- Áhá!- ugrott egyet Matt- Terelés. Okos. Nagyon okos.
A plafonra emeltem a tekintetem.
Ez már kezd nevetségessé válni.
Komolyan kezdek aggódni Mattért.
- Egy teknőst, a neve pedig Béta.
Matt határozottan kinyújtotta felém a kezét.
- Gratulálok, átmentél a teszten!
Megfogtam a kezét és megráztam.
- Ez igazán örömteli hír számomra... Tudod, csak most jöttem rá valamire...- néztem kihívóan Mattre.
- Mire?
- Természetesen arra, hogy mennyire szánalmas vagy!- gyorsan elhúztam a kezem az övétől és elszaladtam a szoba másik felébe, ám Matt utolért, rám vetette magát és már az ágyon csókolóztunk.
- Szeretlek- suttogta a fülembe.
Megcsókoltam újra, válaszképpen.
Hirtelen melegség tört rám, és kénytelen voltam letolni magamról a fiút.
- Mi a baj?- nézett rám.
- A melegség. Nem bírom- legyeztem meg az arcomat- Nem jössz át hozzánk a medencébe? Ott van Zo és Mel is. Szólj Chloénak is, ha gondolod.
- Még meglátom.
- Rendben- álltam fel az ágyról- De én most megyek.
- Oké, hamarosan követlek.
Egészen addig éreztem magam biztonságban, míg ki nem értem a frissen nyírt pázsitra, és a hátamnak nem szegeztek egy fegyvernek tűnő dolgot.
- Véged O'Connor! Utolsó kívánság!
- Csak a ruhám ne locsold le! Könyörgöm, csak azt ne!
- Mit kapok cserébe?
- Ha átjössz hozzánk, akkor bármit!- ígértem meg.
- Bármit?- kérdezett vissza Matt
- Bármit!
- Mehetsz- elvette a hátam mögül a vízipisztolyt, megfordultam és kinyújtottam a kezem.
- Kérem.
- Mit?
- A pisztolyt.
- Soha. Szeretlek- és bevágtam előttem az ajtót, majd ördögi nevetést hallatott.
- Nem vagy normális!- dörömböltem az ajtón miközben fülig ért a szám- És én is szeretlek!
Sarkon fordultam, gyors léptekkel hazamentem.
A nappaliban punnyadtak a többiek, miközben a limonádéjukat szürcsölgették.
- Ezt nem hiszem el! Odakint káprázatos az idő, ti meg idebent vagytok...- jobban szemügyre vettem a barátnőimet- Fürdőruhában!
Zoey és Melissa összenéztek, miközben anya jött be a nappaliba.
Odasétált a testápolós flakonhoz és nyomott körülbelül 5 apró cseppet a kezére, majd elkezdte összedörzsölni.
- Azért tőled többet reméltem, hisz én neveltelek fel. A Nap ilyenkor nagyon veszélyes... Melissa, drágám, mit mondtam, hány órától nem javasolt odakint tartózkodni?
Melissa sóhajtott egyet.
- Reggel 10-től- felelte úgy, mintha egy ócska robot lenne.
- Na és meddig? Zoey?
Zoey lehunyta a szemét.
- Délután 4, vagy 5 óráig- mondta unottan.
Anya összecsapta a tenyerét.
- Minden nap tanul valami újat az ember!- trillázta.
- Anya, van naptej, és az árnyékban leszünk!
- Az nem megoldás.
- Rendben, ígérem, hogy idebent töltjük el malmozással vagy sakkozással az időt, ameddig odakint ennyire káros a sugárzás.
Anya gyorsan nyomott egy puszit a homlokomra.
- Helyes- felkapta a pultról a táskáját- Hagytam pénzt a tükör előtt. Rendeljetek valami kaját, de törekedjetek az egészségességre!
- Szia anya!- integettem.
Felszaladtam a szobámba, átvedlettem a bikinimbe.
Vártam egy picit, odamentem az ablakhoz és elhúztam a függönyt.
Anya most állította be a tükröt a kocsiban, még utoljára megigazította gyorsba a haját és a rúzsát, majd beindította a gépjárművet.
Tolat... Tolat... És már el is tűnt.
- Medencére fel!- kiáltottam el magam, mikor visszaértem a nappaliba.
A csajok felpattantak és már szaladtak is a hátsó bejárati ajtó felé.
A teraszon leraktuk az üdítős poharainkat, majd beleugrottunk a másfél méter mély vízbe.
- Olyan jó, hogy itt leér a lábam!- ugrált Melissa.
- Inkább az a gáz, hogy még mindig nem tudsz úszni!- kötekedett Zoey.
Melissa gondolt egyet és őrült módjára elkezdte pocsolni a lányt.
- Mázlisták vagyunk, hogy nem állt le a szívünk!- mondtam ki hangosan a gondolataimat.
- Hogy mi van?
- Ja én csak... Eszembe jutott, hogy a felhevült testnél... Hagyjuk...
- Szerintem is- pocsolt le Zoey- Tudorka.
Melissa feltápászkodott a hatalmas neonzöld úszógumira és elterpeszkedett benne.
- Élvezzük ki az utolsó napsugarakat!- mondta- El se hiszem, hogy ez az utolsó hetünk a nyárból.
- Ne is mondd... Semmit nem csináltam, így visszagondolva- gondolkodott el Zo.
- Na és a nagy utazásaid?
- Végig untam az egészet. Nélkületek maga a pokol volt.
- Nem voltunk semerre se együtt... Jó, esténként néha eljártunk a Rejtélybe, vagy délutánonként a Beth'-be, de ennyi. Az állatkertbe se mentünk el.
Mindannyian helyeslően bólintottunk.
- Ráadásul Laura elmegy...- csuklott el Mel hangja.
- Nem a katonaságba vonulok! Havonta ígérem hazajövök.
- Havonta?- fordult le az úszógumiról Mel.
Bólintottam.
- Azt hittem minden hétvégén. Ez rosszabb lesz, mint gondoltam!
Megráztam a fejem.
- Csajok, feltalálták az internetet, és jéé, van laptopom is!
- Királyul hangzik... Lesz egy virtuális barátunk- mondta minden lelkesedés nélkül Zoey.
- El fogunk távolodni egymástól.
Megöleltem a két barátnőmet.
- Ugyan már, minket ha akarnának, akkor se választhatnának el! Induljunk ki abból, hogy túl sok mindent tudunk egymásról!- nevettem el magam.
- Szavadnál foglak!
- Én is!
Elnevettük magunkat.
- Mellesleg ezen a héten kell csinálnunk egy csomó képet, amit elvihetsz a koliba és kiragaszthatod a falra!
- Ezt most komolyan gondoltad?- néztem sötétbarna hajú barátnőmre.
- Halálian komolyan!
- De nem annyira komolyan, mint én!- szólalt meg mögöttünk egy mély hang.
Megfordultunk.
- Fel a kezekkel!- adta ki a parancsot Matt.
Gyorsan felemeltem a kezemet.
- Engedelmeskedjetek neki! Ismerem a fajtáját... Nagyon kegyetlen tud lenni...
- Az ott nálad egy P600-as fegyver?- ment közelebb Zoey.
Matt nem habozott.
Lőtt.
Zoeyt a fejénél kapta el a víz, mire a lány a vízbe bukott, majd lebegve tért vissza a felszínre.
Melissa elnevette magát.
- Ott hagytad nála a pisztolyt?- kérdezte tőlem Mel.
- Elvette- világosítottam fel.
- Nincs beszéd, vagy lövök!
- Elnézést- mondtuk kórusban.
Zoey még mindig ott lebegett "élettelenül" arccal a nap felé a víz tetején.
- Szöszi, gyere ide!- utasított az én kis terroristám.
Mosolyogva kimásztam a medencéből.
- Azonnal adjon egy csókot!- szegezte nekem a fegyvert.
Megráztam a fejem, de a mosoly egy pillanatra nem tűnt el az arcomról.
- Meg akar halni?- kérdezte.
Ismét megráztam a fejem.
- Akkor csókoljon meg.
- Nekem barátom van, akit szeretek.
Mostmár Matt is mosolygott.
- Ezek szerint meghalna miatta, minthogy engem megcsókoljon?
Megráztam a fejem.
- Nem miatta halnék meg, Mr.Félelmetes. Hanem érte.
Matt néhány másodpercig csak mosolygott rám, majd megvonta a vállát.
- Hát jó, akkor mondjon búcsút az életnek!- és meglőtt a hideg vízzel a szívemnél.
Megfogtam drámaian a találat helyét, tettem néhány araszoló lépést a medence felé és beleborultam.
A víz elnyelt, a szemem szorítottam, hogy nehogy belemenjen bármi is, majd újra felbukkantam, és én is lebegtem.
Néha-néha összeütköztünk Zoeyval, felkuncogtunk, és lebegtünk tovább.
- Önnek mi az utolsó szava?- kérdezte Matt Melissától.
- Egy epres vattacukor jól esne.
- Rossz válasz- és meghúzta újra a ravaszt.
Hallottam, ahogy Melissa is elsüllyedt a vízbe, majd újra előbukkant.
Hirtelen locsolást éreztem az arcomba.
- Héééééé!- kiáltottam, amikor leraktam a talajra a lábam- Már halott vagyok!
- De nem adtál akkor se csókot!- vonta meg a vállát Matt- Ez van.
Délután 4ig szinte a medencébe lubickoltunk és beszélgettünk.
Próbáltuk kerülni a továbbtanulás témát, mert nem akartam Mattnek elárulni, hogy én hova is megyek igazából.
Csak addig szálltunk ki, míg megrendeltük a pizzát, és míg felfaltuk.
Ekkor csatlakozott hozzánk Chad is, aki megunta a benti kockulást.
Azonban 5 órakor a csajok hazamentek, mi pedig bementünk a házba és egyre csak azt éreztem, hogy a bőröm húz, hogy feszes, és hogy fáj.
Belenéztem a tükörbe.
- Te jó ég, úgy nézek ki, mint egy rák! Ilyen nincs! Ilyen nincs!- sopánkodtam
- Hányszor kentétek be magatokat?
- Körülbelül... négyszer- ötször- vallottam be.
- De hát egész nap kint voltatok! Ne csodálkozz, ha leégtél.
Megfogta a kezem és a konyhába vonszolt.
Kivett a hűtőből egy nagy doboz tejfölt.
- Hol a kanál?
- Abba a fiókban- mutattam fájdalmasan az említett tárgyra.
- Menjünk fel a szobádba.
Odafent kért Matt egy törölközőt, amit leterített az ágyamra.
- Feküdj rá, és... Vedd le a felső részt, ha kérhetem.
Egy kicsit vonaglottam az egésztől, hisz nem bírtam elképzelni, hogy mit akar azzal a tejföllel csinálni...
- Bízz bennem.
Sóhajtottam egyet.
- Fordulj el. Ne less!- elkezdtem kikapcsolni, és közben végig arra gondoltam, hogy tuti lesett.
- Lazulj el- kérte.
Lehunytam a szemem és vártam a csodát.
Valami hideg került a hátamra, ami először egy pillanatig csípett, majd meglehetősen jól esett.
Matt bekente az egész hátam tejföllel.
Nagyon óvatos volt, igyekezett a legkevésbé érintkezni a bőrömmel.
Megszólalt a telefonom az íróasztalomon.
Matt felállt, és idehozta nekem. De cuki!
- Háló?- szóltam bele.
- Szia Lau, én vagyok az Mel... Csak annyit akartam mondani, hogy máskor inkább anyukádra hallgatok.
- Te is szenvedsz?
- Nem gyengén. Lezuhanyoztam hideg vízzel, bekentem magam testápolóval, de nem akar szűnni az égés.
- A tejfölt próbáltad már?
- A mit?
- A tejfölt- mosolyogtam Mattre.
- Nem hallottam még ilyen kezelésről.
- Ó, pedig ki kellene próbálnod. Isteni.
- Egy próbát megér. Na szia- és kinyomta a telefont.
- Miről beszéltetek, amikor megérkeztem?- kérdezte Matt- Valami komoly dolgot említettetek..
Hirtelen szaporábban kezdett verni a pulzusom.
- Ó csak... Hogy semmi fényképünk nincs erről a nyárról, és megeskettek, hogy csinálok.
- Értem.
Nem volt lelkiismeret furdalásom.
Az igazat mondtam.
Az igazat burkolt formában, előzmények nélkül.
El fogom neki mondani Bostont, de nem most. Egyszerűen nem állok készen rá... Talán majd neten keresztül elárulom, amikor már ott vagyok... Talán...