2012. szeptember 16., vasárnap

8. fejezet -Laura

A figyelmem folyamatosan elkalandozott a tanár előadásáról. Mintha az agyam kikapcsolt volna, és automatikusan jegyzeteltem volna a dián látottakat.
Egyre csak arra gondoltam, hogy végre mehetek haza a barátaimhoz - és újra láthatom Mattet!
Ez még csak a második hét volt, de körülbelül egy fél évnek tűnt. Penelopé és Carla a lehető legaranyosabb lányok voltak, mindenbe segítettek és állandóan együtt lógtunk délutánonként Boston utcáin. Carla azt mondta, hogy mindaddig ilyen tökéletes lesz a viszonyunk, amíg nem kerülök közelebb Danhez. Én próbáltam magam ehhez tartani, de lehetetlen volt: a folyosón rengetegszer összefutottunk, csak biccentettünk egymásnak, azonban valamelyik délután, amikor a könyvtárba kutakodtam, ő is ott volt.
- Még mindig kerülnöd kell?- mosolygott rám a fiú. Annyira pajkosnak tűnt a szeme alatt található anyajegytől, hogy egyszerűen nem tudtam rossz emberként tekinteni rá. Haja most is az ég felé nyúlt, egy V kivágású fehér pólót viselt egy bermudanadrággal.
- Pontosan- feleltem közömbösen és hátat fordítottam neki, majd megálltam a következő könyvespolcnál, ahol a következő beszerzendő könyvet kerestem.
- Nevetséges, amit csinálsz- dől lazán a polcnak karba tett kézzel.
- Inkább az a nevetséges, amit te művelsz- fordítottam neki hátat, de még mindig követett.
- Ezt meg hogy érted?
Megtorpantam és szembe fordultam vele. Olyannyira közel álltam hozzá, hogy a kifújt levegőt az arcomon éreztem.
- Te egy nagyképű kan vagy. Azt hiszed mindenkit megkaphatsz, és kihasználod a lányokat.
Dan felnevetett.
- Tehát ez a véleménye rólam Carlának és Penelopénak. De én arra lennék kíváncsi, hogy a te véleményed micsoda...
Nagyot nyeltem.
Az én véleményem... Nos, korántsem ez. Segített beköltözni, elintézte nekem a legjobb szobát és nem vetett meg azért, hogy elsős vagyok. Sőt, azt is eltűri, hogy Carláék miatt kerülöm.
- Hasonló az övékéhez- feleltem komolyan.
- Meg fog változni! Csak adj időt!- kiáltotta utánam Dan.
Elmosolyodtam. Annyira kedves srácnak tűnik, de én nem fogok bedőlni neki. Nem értem, hogy miért akar ennyire a barátom lenni. Talán mert soha senki nem mondott neki nemet?
- Tehát dipólusos kötés, helyes a válasz!- mondta a biokémia tanárom, mire visszatértem a jelenbe. Gyorsan lejegyzeteltem ezt a két szót, majd eszembe jutott a ma reggel...
Ki gondolta volna, hogy ő is az erdőben szokott futni? Eddig egyik reggel se találkoztam vele, de ma pont egyszerre osontunk ki a hajnali órákban a közeli erdőbe a koliból...
- Követsz engem, vagy mi?- álltam Dannek, miközben feljebb húztam a cipzárt a kapucnis pulóveremen. Meglehetősen hűvös és nyirkos volt volt a levegő a korai órákban.
- Mostmár futnom is tilos?- kacsintott, majd körbenézett- Jaj, meg ne lássanak együtt velem- figurázott ki.
- Ha-ha- feleltem összeszűkölt szemmel. Megérkeztünk az erdő széléhez. Picit nyújtottunk, majd elindultam egyedül. Nem szóltam Dannek, hogy én már rajtolok, nem akartam, hogy mellettem jöjjön, vagy hogy újra beszélgetnem kelljen vele. Egyszerűen csak megakartam szabadulni tőle. Azért járok futni, hogy kikapcsolódjak. Nem azért, hogy ezzel a tökfejjel kelljen osztoznom a friss erdei levegőn!
Azonban soha nem gondoltam volna, hogy ez a márkás futásra alkalmas cipő megcsúszik néhány levélen és leszánkázok valamilyen leejtőn, és végül egy fának csapódok.
- Áú!- kaptam a csuklómhoz, ami sajgott.
- Jól vagy?- nézett le a szakadék tetejéről Dan.
Egyáltalán nem éreztem jól magam. Mindenem sáros volt, a csuklóm fájt, és picit megvoltam rémülve. Túl gyorsan történt minden.
- Azt hiszem!- mondtam és megpróbáltam négykézlábra támaszkodni, azonban a bokám is megadta magát és összerogytam. Ez most komoly?
- Várj, mindjárt lemegyek érted- kapaszkodott meg a fákban Dan és óvatosan lelépdelt mellém.
Felemelte a jobb kezemet és a tenyerébe tette, majd megvizsgálta- Valószínűleg megrándult a csuklód. És picit felszakadt  a bőröd. Fáj még valamid?
Bólintottam.
- A bal bokám.
Azt is megvizsgálta, majd megjegyezte:- Ez pedig minden bizonnyal zúzódás- és elnevette magát, majd megsimogatta az arcomat:- Ne búsulj, minden rendben lesz. A szerencsétlenség után jön egy csupa szerencsés dolog.
- Mint például nem találkozok veled a suliban?- kérdeztem.
Megvonta a vállát.
- Ha ezt szeretnéd, akkor talán. Na gyere ide- nyúlt a lábaim hajlatába, illetve a hátamhoz.
- Mit csinálsz?- néztem rá, majd felemelt a földről.
- Elviszlek az orvosiba.
- NEM!- kiáltottam picit túl hevesen is. Olyan meleg volt a teste, és olyan jól éreztem magam a karjaiban. De nem akartam, hogy bárki meglásson az iskolában. Szükségem volt Penelopéra és Carlára.
Dan felsóhajtott.
- Van egy elsősegélydoboz a szobámban. Senki nem fog meglátni, megígérem.
Lassan bólintottam egyet és lehunytam a szemem, majd a nyaka köré fontam a karomat.
Dan  nagyon óvatosan cipelt fel a szakadékban egy ösvényszerűségen, ami ki volt járva, és nagyon körültekintően lépkedett.
Egyre jobban kezdett lihegni.
- Bírsz még?- néztem rá.
Mosolyogva nézett le rám.
- Abszolút- egy izzadtságcsepp csorgott le a homlokán.
- Talán tudok menni a lábamon...
- Szó sem lehet róla- szorított magához erősebben Dan.
Az arcomat a mellkasa felé fordítottam és megéreztem a dezodorja édes és férfias illatát.
Az ő szobája kétszemélyes volt (ez volt a legdrágább árkategóriás és legjobb fiúszoba a kollégiumban), letett az ágyára, ami rögtön piszkossá vált a ruhámra száradt sártól.
Leguggolt és lehúzta óvatosan a cipőmet.
Mellettünk az ágyon egy fiú hangosan horkolt. Odament hozzá és megrángatta:- Hé haver, letudnál lépni egy fél órára?
A srác motyogott valamit, majd rámpillantott, bólintott kómás fejjel, megfogta a párnáját és a takaróját, majd kiment a szobából.
- Sajnálom!- mondtam teljesen őszintén.
Dan csak legyintett.
- Kibírja. Kiskorom óta ő a legjobb haverom, szinte már a testvérem. Majd elmondom neki, hogy mi történt és hidd el, nem lesz belőle semmi- magyarázkodott, majd hirtelen elhallgatott.
- Mi az?- meredtem rá, mert furcsálltam a hirtelen támadt csendet.
- Le kellene tusolnod- mondta halkan- Hogy a sebek kitisztuljanak.
Végig néztem magamon. Mindenhol apró vágások éktelenkedtek a testemen, a pulcsimon egy lyuk tátongott, és le merném fogadni, hogy a hajam is káosz. Ezt fokozta még a rámragadt sár.
Bólintottam és megpróbáltam felállni, azonban nem ment olyan könnyen. Mindenem sajgott.
- Esetleg segítsek?- kérdezte Dan és már lépett is felém.
- Nem!- kiáltottam rá és bebotorkáltam a fürdőbe, és magamra zártam az ajtót.
A pulóvert könnyű volt levenni, azonban a pólómnál már nem ment ilyen egyszerűen. Kínlódtam egy kicsit, majd feladtam és résnyire nyitottam az ajtót:- Dan?- szóltam ki.
A fiú egy ugrásra ott termett.
- Talán mégis szükségem lenne a segítségedre.
Dan bólintott és már nyitotta is volna ki az ajtót.
- Egy feltétellel!- tartottam vissza az ajtót- Nem leselkedhetsz!
Dan kacéran elmosolyodott.
- No problemo- kitártam az ajtót és hátat fordítottam neki, majd felemeltem a karomat és vártam. Semmi.
- Dan!- szóltam rá.
- Ó, ja, csinálom már!- mondta és lehúzta óvatosan rólam a pólómat. Elmosolyodtam, bár ő ezt nem láthatta. Sikerült zavarba hoznom.
- Rendben, innentől boldogulok- tartottam a kezemet a melltartóm elé és megfordultam.
Dan csak ott állt és engem figyelt. Belenéztem a tükörbe: a hajam mindenhol kócos volt, imitt-amott levelet is láttam benne, és egy kis heg volt az arcomon. Nem csoda, hogy nem bírja levenni rólam a szemét- úgy nézek ki, mint Samara a Körből!
Dan még mindig nem mozdult.
- Öhm... Innentől boldogulok- ismételem meg önmagam. Dan pislogott párat, mintha most ébredt volna fel valamilyen hipnózisból és kiment.
Levettem a maradék ruhámat, és fehérneműmet majd a zuhany alá léptem és eltekertem a meleg csapot, majd a hideget. A hajamat is leöblítettem, mert ragadt a sártól.
Mikor végeztem elzártam a csapot és automatikusan nyúltam a törölközőért, ami természetesen sehol nem volt.
- Dan!- kiáltottam- Kérhetek egy törölközőt?
A következő pillanatban nyílt az ajtó. Dan kiskamasz vigyorával az arcán lépett be és elindult felém.
- Fordulj már el!- korholtam le, elvettem tőle a törölközőt, és gyorsan magam köré tekertem.
Visszatértem a szobába és leültem az ágyra, ahova Dan már odakészítette a szükséges kellékeket.
Egy vattára rakott valami folyadékot és azzal kezdte el a lábaimon ellátni a sebeket, majd szépen haladt felfelé. Nagyon csípett minden egyes érintése, de próbáltam elviselni. Rosszabbat is átéltem már!
A legutolsó sebet hagyta utoljára, azt, ami az arcomon volt.
Nagyon közel hajolt hozzám, nagyon óvatosan nyomkodta a vattát az arcomnak, mire hirtelen eszméletlenül melegem lett.
- Jól vagy?- kérdezte tőlem a fiú.
- Persze...
- Csak hirtelen úgy kipirosodott az arcod. Remélem nincs komoly bajod.
- Ugyan...
Dan hátradőlt és elkezdett kotorászni egy piros dobozban.
- Ideadod a kezedet?- kérdezte, mire felé nyújtottam a fájó kezemet. Elkezdte szépen bepólyálni egy fáslival- Próbáld meg pihentetni- ad tanácsot.
Egyszerűen nem bírtam betelni a kedvességével. Méghogy önző és szoknyapecér... Eddig csak segített rajtam!
- Hozok neked valami pólót meg nadrágot, amit felvehetsz, amíg visszamész a szobádba- mondta és a következő pillanatában már a szekrényében kutakodott.
Tehát összefoglalva ez történt velem reggel. Most itt ülök biokémián dekoncentráltan. A fásli még mindig a kezemen és a bokámon volt, ahogy reggel azt Dan odarögzítette. Tökéletes munkát végzett.
- Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok!- mondta a tanárnő, mire mindenki szélsebesen elkezdett pakolni. Siettem a koliba, ahol már összepakoltam a bőröndömbe előző este, csak a biokémia füzetemet dobtam bele.
Penelopé és Carla havonta egyszer szoktak hazajárni, ezért ők most az ágyukon fetrengtek, és nétek, miközben összecipzároztam a bőröndömet.
- Azért néha lökhetsz egy SMS-t- mosolygott rám Carla- És hozhatnál anyukád híres muffinjából, amiről meséltél!
- Rendben, igyekszem! Sziasztok!- húztam ki a bőröndömet a szobából.
Tényleg nagyon aranyosak voltak ezek a lányok, és ha választanom kell a lányok és Dan között, akkor tuti, hogy a lányokat választom!
Elég hosszú volt az út hazáig, egészen besötétedett már, mire az én kis városkámba értem, ahol már Chad várt a parkolóban.
- Sziasztok!- köszöntem fülig érő szájjal, amikor észrevettem, hogy a hátsó ülésen Melissa és Zoey majd kiesik az ablakon integetés közepette.
Kiugrottak a kocsiból és felém szaladtak, majd a nyakamba vetették magukat.
- Úgy hiányoztáááál!- trillázták a fülembe.
- Csak 2 hétig nem voltam itthon!- mutattam a tényekre, de őket ez kicsit sem zavarta.
- Muszáj elmesélned mindent! És nekünk is van egy igazán érdekes és félelmetes sztorink!- újságolta Zoey.
- Vigyük haza a bőröndöt, és menjünk el a Beth'-be- ajánlottam. A barátnőim támogatták az ötletet.
Chad nagyon szívesen furikázott minket, mert addig se kellett otthon lennie.
Minden úgy történt, ahogy terveztem: otthon köszöntem anyáéknak, felvittem a bőröndömet az emeletre, majd elmentünk a Bender rezidenciába, ahol Chloé nyitott ajtót.
- Szia!- ölelt meg- Hát te is hazajöttél?- mosolygott rám.
- Igen. Matt hol van?- kérdeztem tőle izgatottan.
Chloé lelkesedése alábbhagyott.
- Elment elintézni valamit...- vallotta be.
- És... Mikor jön haza?- tudakoltam.
Chloé megvonta a vállát.
- Halvány gőzöm sincs róla.
- Érdekes... Nem említette- merengtem- Nos, oké... Épp a Beth'-be tartunk. Csatlakozol?
- Jó lenne, de épp most kezdtem neki vacsorát készíteni. Ha Matt hazajön, majd szólok, hogy kerested és elküldöm utánad a Beth'-be.
- Oké, köszi. Szia!- köszöntem el tőle és visszamentem a kocsiba, ahol már a barátaim és a bátyám tűkön ültek.
- Na?- kérdezték egyszerre.
- Matt eltűnt- vontam meg a vállam- Pedig úgy volt, hogy amint hazaérünk egyből találkozunk...- be kell valljam, kicsit elszontyolodtam.
Zoey a vállamra tette a kezét.
- Nyugi, hidd el, észre se fogod venni, és már velünk is lesz!
Chad beletaposott a gázba és elindult a Beth'-be.
A kávézó most is zsúfolt volt, de szerencsénkre a pultnál volt még pár szék.
- Szia Justin!- köszönt a pult mögött álló fiúnak Chad, aki odajött és kezet fogott vele.
- Sziasztok!- mosolygott mindannyiunkra, azonban Zoeyn elidőzött a tekintete, majd hirtelen hozzám fordult: - Milyen Boston?- kérdezte.
- A város elbűvölő. A suli pedig fárasztó- vallottam be.
- Kisujjadból fogod kirázni- biztatott- Jöhet egy epres shake?
Mosolyogva bólintottam. Még mindig tudja, hogy mi a kedvencem.
- Nektek mi lesz?- kérdezte Melissától és Zoeytól.
- Egy nagyon erős kávé. Ragad le a szemem, és este még Erikkel is találkoznom kell- mondta Melissa.
Justin Zoeyra nézett.
- Én forrócsokit kérek- mondta picit szégyenlősen.
- Chad?- fordult a bátyám felé Justin.
- Valami gyümölcsös sütitek, van?
- Csak fánkunk maradt.
- Akkor azt kérek.
- Egy pillanat- mondta Justin és nekilátott elkészíteni mindenkinek a kívánságát. Míg Justin a pult mögött ügyködött, addig Melissa elmesélte nekem, hogy jöttek újra össze Erikkel. Nem kerülte el a figyelmemet, ahogy mellettem Chad idegesen dobolt az ujjával a pulton.
- Nem is meséltük! Múlt hét pénteken volt egy buli itt- mutatott Zoey körbe a kezével- Ami tragédiába fulladt.
- Tragédiába?- keltette fel az érdeklődésemet.
- Egy lány eltűnt- szállt be a beszélgetésbe Justin, majd elénk tette balról-jobbra az árukat- Fánk, epres shake, kávé és forrócsoki- sorolta fel, majd bólintott egyet- 1 hete keresi őket a rendőrség. Minket is kihallgattak Zoval, mert épp dolgoztunk azon a pénteki estén!
Szóhoz sem jutottam.
- Ki volt a lány?
- Naominak hívták, ő volt a gonosz ribi a suliban. Szőke haj, hatalmas mellek, 5 kiló alapozó...- írta körül Zoey.
- De nem volt annyira gonosz! Higgyétek már el végre...- sóhajtott keserűen fel Melissa.
- 1 hete próbálja beadni nekünk, hogy Naomi egy szent volt- mondta Chad felvont szemöldökkel- Tudni illik Melissa pont aznap kezdett összebarátkozni a lotyóval.
- Nem volt lotyó!- tette a szeme elé a kezét Melissa- Úgy beszéltek róla, mint egy utolsó kis prostiról, miközben volt szíve!
- Te meg úgy beszélsz róla, mintha már tudnád, hogy halott- mutatott rá Justin.
- Nonsense. Megadom magam- tette fel a kezét Mel.
- Mindig ezt mondod- nevette el magát Zo.
Hirtelen átfutott rajtam egy hideghullám, ami következtében felállt a hátamon is a szőr- Azért szörnyű... Hogy aggódhatnak a szülei. Én belehalnék, ha mondjuk valamelyikünk eltűnne.
Mindenki egy picit eltöprengett és csendbe maradt, talán azért, mert mindannyiunkon átfutott a rémület. Nincs rosszabb dolog annál, hogy elveszítjük a szerettünket.
- Valami új témát dobjatok fel, mert lassan elkap a sírás- mondta halkan Zoey. Justin beleharapott az ajkába, Melissa pedig átölelte a lányt.
- Nyugi, mi mindig vigyázunk egymásra. És mindent elmondunk egymásnak- nézett Chadre a hullámos barna hajú barátnőm.
- De hova mehetett? És miért?- töprengtem hangosan. Engem csak nem hagyott nyugodni az egész.
Chad megvonta a vállát.
- Ezt rajta kívül senki nem tudhatja biztosan. Talán elszökött, vagy elrabolták.
- Chad! Muszáj neked mindig a legrosszabbat feltételezned?- jajdult fel Melissa.
- Mert te mivel magyaráznád az egészet?- nézett rá tágra nyílt szemekkel.
A lány megvonta a vállát.
- Nem tudom- felelte halkan és belekortyolt a kávéjába.
Zárásig beszélgettünk és törtük a fejünket, de mindhiába. Justin bezárta a kávézót, megvártuk míg átöltözik, majd mindannyian beültünk Chad kocsijába.
Megbeszéltük, hogy először Justint visszük haza, ahol Zoey is kiszáll, mert megy Austinhoz.
Azonban egyikünk se volt felkészülve a hatalmas dugóra, amely előttünk torlódott fel.
- Fasza. Rendőrök- kukucskált ki Chad- Beragadtunk- állapította meg.
Mindannyiunknak feltűnt a kék villogás.
Egy fura érzés járta át a testemet. Úgy éreztem, hogy most azonnal ki kell szállnom a kocsiból és közelebb kell mennem a rendőrökhöz.
Kiöveztem magam és már nyitottam is ki a kocsiajtót.
- Hova mész?- kérdezte Chad, de nem törődtem vele. Kecsesen haladtam a kocsik között, míg elértem az elkerített részhez.
- Laura!- kiáltotta a nevem Melissa, és már mögöttem is termett- Gyere vissza- húzta meg a karomat.
Nem törődtem vele. Egy könnyed mozdulattal kiszabadultam szorításából és átbújtam a citromsárga szalag alatt.
- Kisasszony, kérem menjen vissza, ez bűnügyi helyszín- jött oda egy nagydarab rendőr. Az agyam pontosan tudta, hogy meg kellene fordulnom, míg nem késő, azonban a szívem azt súgta, hogy haladjak előre és kerüljem ki az utamba kerülő akadályokat.
- Laura!- bújt át utánam Mel- Gyere már!
Megráztam a fejem, és csak előre pillantottam. A rendőr megpróbált elém állni, hogy ne leskelődjek.
És ekkor pillantottam meg őt. Ott állt a földön elterülő fekete zsák mellett.
- Te jó ég. Naomi...- csuklott el Melissa hangja, amint észrevette a fekete zsák alól kilógó szőke hajtincseket. Kicsit megszédült, de szerencséjére én ott álltam mellette és elkaptam- Meg... Meghalt?- nézett könnyes szemekkel a rendőrre.
- Menjenek vissza, nem mondhatok semmit- kért a rendőr és megragadta a vállunkat, majd megfordított minket.
Ebben a pillanatban eredtem futásnak.
Nem érdekelt semmi.
Csak az igazság.
Matt Bender bilinccsel a kezén bámulta a menekülésemet a zsák mellől. Egyenesen hozzá szaladtam.
- Matt!- kiáltottam.
Több rendőr felkapta erre a fejét és elindultak felém.
- Menj vissza, Laura!- kérte komolyan Matt- És gondoskodj Mukiról!
Két rendőr megragadta a karjaimat és szó szerint maguk után húztak, hogy a kordonon kívülre rakjanak.
Közben Matt Bendernek elmondták a jogait, majd beültették a szirénázó rendőrautóba és elhajtottak vele...
Mindenki a kocsinkból ott várt már rám, és egyszerre öleltek meg és nyugtattak.






2012. szeptember 15., szombat

7. fejezet -Melissa

Az utca néptelen volt, egyedül a pékségnél fordultak meg többen.
A levegő hűvös volt, éppen ezért vettem fel hosszú nadrágot és egy vékony kabátszerűséget.
A fülemből a headset körülbelül minden tizedik lépésemnél kiesett, amit mindig idegesen tettem vissza a helyére. Nem értem, hogy másoknak miért nem esik soha ki a fülükből a fülhallgató... Tuti, hogy az én fülemmel van valami.
- Melissa Morgan?- szólított valaki a nevemen a hátam mögött.
Hirtelen megfordultam és ekkor láttam, hogy egy szőke hajú lány lépked felém sebesen.
- Naomi?- lepődtem meg. Életembe nem beszéltem még ezzel a lánnyal, azonban tegnap felvilágosítottak ebédidőben a lány kiléte felől. Ezért is csodálkoztam, hogy ez a népszerű lány tisztában van a nevemmel, ráadásul le is szólít.
- Az egyetlen- nyújtotta a kezét mosolyogva. Miután viszonoztam köszöntését, folytatta:- Nem jelent problémát, ha csatlakozok, ugye?- kérdezte és már be is sorolt mellém.
Körülbelül egy fejjel volt magasabb mint én, bár ez szerény véleményem szerint a tizenakárhány centis magassarkújának volt köszönhető. Haja olyan természetességet árasztott, hogy az már rendellenesen elkápráztatott.
- Te voltál Erik Logan barátnője, ugye?- kérdezte tőlem.
Bólintottam egyet.
- Remélem hallottál már a klubomról, ami...
Hirtelen megtorpantam.
- Ó, nagyon kedves tőled, de én nem akarok sehova se csatlakozni- vágtam bele a szavába, miközben idétlenül hadonásztam a kezeimmel.
Naomi szája tátva maradt.
- Hogy mit mondtál?
- Én nem akarok a pincsid lenni, mint azok a lányok, akik a bulis szórólapokat osztották- magyarázkodtam. Naomi csak pislogott, majd újra megjelent az arcán a befolyással bíró mosolya.
- Melissa, nem kérdeztem, hogy szeretnél-e csatlakozni. Te csatlakozni fogsz és kész.
- Tessék?- meredtem rá. Ez a csaj nem normális, ha azt hiszi, hogy beszállok az idióta klubjába... Attól, hogy főiskolára járok, nem jelenti azt, hogy muszáj vagyok tartozni valakihez.
- Melissa- tette a vállamra a kezét és mélyen a szemembe nézett- Tudom, hogy édesapád a katonaságnál szolgál, és anyád egyedül tart el titeket egy nem éppen jól fizető állással. Tehát szükséged lesz ösztöndíjra. És hogy fogsz ösztöndíjat szerezni? Az én ajánlásommal!- tette a mellkasára a kezét.
- Nem fogom eladni az ördögnek a lelkem!- léptem hátra.
- Akkor mondj búcsút a főiskolának, kedveském- mondta Naomi taglaltan, majd elindult előre.
- Naomi!- utánakiabáltam. A lány megtorpant, majd megfordult és karba tette a kezét.
- Mit akarsz?- kérdezte.
Elindultam felé.
- Miért pont én kellek neked? Ott az a másik száz lány, akik csinosabbak, szebbek, mint én...
Naomi elnevette magát.
- De egyikük sem járt Erik Logannel!- kacsintott.
Na tessék, erről a hülye klubos mizériáról is Erik tehet...
- Tehát... Csatlakozol?- mért végig.
Vettem egy hatalmas levegőt.
- Igen- feleltem halkan.
- Nagyszerű!- karolt belém Naomi és elindultunk.
A főiskolában szokás szerint nagy volt a nyüzsgés, a büfénél található pici aulaszerű helyiségben rengetegen felsorakoztak, mert várták a barátok érkezését.
Engem Naomi magával vonszolt a lépcső legfelső fokára, ahol már várták a hű alattvalói.
- Allison, Miranda, ő itt Melissa Morgan- mutatott be.
- Helósztok!- mosolyogtam rájuk idétlenül.
Ekkor láttam meg, amint beléptek az ajtón az én öreg és imádott barátaim: Chloé a telefonját nyomkodta elől, miközben headseten zenét hallgatott, őt követte Zoey, aki a táskájában keresett valamit, majd Chad lépett be, aki a tömeget vizsgálta, s végül Bianca zárta a sort.
Elindultam le a lépcsőn, amikor Naomi karon ragadott.
- Mégis mit művelsz?- szűrte ki a fogain keresztül.
- Én csak odamegyek a barátaimhoz...- mutattam a kis csipet-csapat felé.
Allison és Miranda rosszallóan összenéztek.
- Elment az eszed? Ők már nem a te súlycsoportod. Ők a múltad, fogd fel és lépj túl rajta.
Megráztam a fejem.
- Eressz el- rángattam ki a karomat a szorításából.
- Ezt még megfogja bánni- súgta oda Allison Mirandának.
Magyarázott valamit Naomi mögöttem, de nem érdekelt. Egyedül az foglalkoztatott, hogy Chad kiszúrt a tömegből és széles mosollyal fogadott.
- Jó reggelt! Mit csináltál a boszikkal?- kérdezte tőlem.
Megvontam a vállam.
- Erről is Erik tehet...
Chad felvont szemöldökkel nézett rám.
- Hosszú történet- legyintettem. Ekkor fordult felém Bianca.
- A hárpiák befogadtak?- nézett Naomiék felé.
- Rosszabb. Sokkal rosszabb.
- Mondd már el!- lépett oda Zoey.
- Naomi azzal zsarol, hogy nem kapom meg az ösztöndíjat, ha nem csatlakozok hozzájuk. De hogy őszinte legyek, kötve hiszem, hogy képes lenne ilyen aljas lenni... Hisz ez gonoszság lenne.
- Hahó, Melissa, csak rá kell nézni: ez a lány kívül-belül gonosz- szállt be a beszélgetésbe Chloé.
- Egy boszorkány- értett egyet vele Chad.
- Régebben nem volt ilyen...- mondta halkan Bianca. Mindannyian rámeredtünk- Viszont teljesen megváltozott. Melissa, játszd el, hogy vele vagy és tűrd el a gonoszságait. Mi nem fogunk megsértődni, ha ebédkor velük ülsz, és nem velünk... Attól még mehetünk együtt Plázába délután- ajánlotta.
Sóhajtottam egyet.
- Nem akarok a csicskája lenni- ráztam meg a fejem.
- Melissa- fogta meg a kezemet Chad, amitől a testemen végigfutott egy jóérzésű melegség. Soha nem éreztem még ilyet- Nem kell annak lenned, ha nem akarsz. Állj ki magadért. És ránk mindig számíthatsz!
Fogalmam nincs, hogy miért, de hirtelen elkapott az az érzés, hogy át kell ölelnem Chadet, ezért így is tettem. Szorosan magamhoz szorítottam és beszippantottam azt a tipikus Chad-illatot, ami a pulóveréből áradt.
- Jobb lesz, ha visszamegyek...- böktem a boszorkányok felé, akik már egyre többen összegyűltek a lépcsőnél.
- Melissa!- kiáltott utánam Bianca- Ha visszamentél, hordj el minket minden rossznak! Ezt most halál komolyan  mondom!
Csúnyán néztem Biancára. Ugyan miért tennék ilyet?
A lépcsőnél többen rám meredtek, majd sugdolózni kezdtek.
- Visszatért közénk az eltévedt bárány?- állt fel a legfelső lépcsőfokról Naomi. Teljesen egyedül ült azon a lépcsőfokon, alatta volt Allison és Miranda.
- Azt hiszem- vontam meg a vállam- Bocsánatot szeretnék kérni. Igazán hálásnak kellene lennem, hogy egyáltalán bejutottam közétek- néztem végig a topmodell alkatú lányokon és még mindig nem értettem, hogy én mégis mit keresek itt. Igazából nem gondoltam komolyan a bocsánatkérést, és szerény véleményem szerint erről Naomi is pontosan tudott, azonban fontosabbnak tartotta azt, hogy a magáénak tudhasson, mint az igazságot.
- Allison, Miranda, üljetek egy lépcsőfokkal lejjebb. Ez mától Melissa helye!
A két lány gonoszan nézett rám.
Megfosztottam őket a becses helyüktől, ahova rengeteg szorgos év után kerültek... Én pedig csak egy reggel beszélgettem Naomival és máris ott ülhetek!
Megvontam a vállam. Sajnáltam őket, de amúgy se jókedvemből vagyok ebbe a klubba. Ha én szenvedek, más is szenvedhet...
- Ma este mindenki dögösen nézzen ki. Készülődés nálam!- ismertette a napirendi pontjainkat Naomi. Sokaknak felcsillant a szeme az előző mondatra.
Mindenki elkezdett szedelőzködni és felállt.
- És az pontosan hol is van?- léptem oda Naomihoz.
- Nyugi, majd érted megyek kocsival és elhozlak- kacsintott rám, majd ment is tovább.
Ez a nő egy kész agyrém! Azt hiszi, hogy övé a világ és bármit megkaphat...
A nap szerencsére gyorsan eltelt, bár szinte egész nap fájt a fejem és a fenekem zsibbadásig elültem az előadó terembe, ahol az ölembe kellett írnom, mert nincs asztal.
Senki nem volt otthon, így vettem egy gyors és meleg zuhanyt, majd magam köré tekertem a törölközőmet és lementem a konyhába, hogy készítsek magamnak valamilyen szendvicset, azonban már közel sem voltam egyedül...
A konyhaasztalnál egy fiatal fekete hajú srác ült és a napszemüvegét babrálta. Amikor meghallotta a lépteimet felém fordult és a szemembe nézett a kék szemeivel.
- Erik!- lepődtem meg és idegesen belemarkoltam a törölközőbe, amit kicsit illetlennek és túl sokat sejtetőnek tartottam hirtelen.
- Szia Melissa. A hátsó ajtón jöttem be...- magyarázkodott. A fenébe azzal a hátsó ajtóval! Nem ez az első alkalom, hogy rám ront... Jessica folyamatosan elfelejti kulcsra zárni... Egyszer tuti emiatt fognak kirabolni minket.
Bólintottam egyet és egyik lábamról a másikra álltam.
- Én...- nézett maga elé a semmibe Erik, majd újra rám pillantott- Szeretnék bocsánatot kérni. Hülye voltam. Megint. Otthagytam az egész forgatást, csak hogy újra veled lehessek.
Csak álltam ott a konyha közepén, mint egy kuka és bambán pislogtam. Most mit kellene éreznem? Boldogságot? Örömöt? Valószínűleg ezeket. De én egyszerűen képtelen vagyok rá.
- Mondj már valamit- tördelte a kezét.
Megköszörültem a torkomat.
- Oké- nyögtem ki. Erik arcvonásai megfeszültek. Jómagam sem értem, hogy mondhattam ezt, de hiába próbálkoztam valami komolyabb dolgot válaszolni, az agyam mégis ezt mondatta velem.
- Elfogadod a bocsánatkérésemet?
- Ühüm- hümmögtem. Erik megkönnyebbült és felállt, majd közelebb lépett hozzám és megölelt.
- Úgy hiányoztál!- suttogta a fülembe, majd nyomott egy puszit az arcomra.
Olyan fura érzés fogott el... Már nem cirógatta az arcomat a puszija, már nem éreztem azt a melegséget az ölelésénél, és már nem röpködtek pillangók a hasamba, ha vele beszéltem... Mintha minden megszűnt volna...
Badarság. Szeretem Eriket. Legalábbis régebben akár öltem is volna érte. Mi változott meg? Ő ugyanúgy néz ki, és ugyanúgy viselkedik, beszél, mozog, ahogy eddig is tette. Akkor talán velem lenne a gond? De hisz én is ugyanaz a szerencsétlen lány vagyok, aki a saját lábában is képes megbotlani!
- Megyek gyorsan magamra kapok valami ruhát- húztam feljebb magamon a törölközőt.
- Nekem így is tökéletes vagy. Sőt!- tette a fenekemre a törölközőn keresztül a kezét. Nagyszerű. Tuti kanos lett... Valahogy most nincs kedvem hozzá...
Elhúzódtam Eriktől.
- Addig tévézz- és már szaladtam is fel a lépcsőn.
Felvettem egy sötét farmert egy pólóval és egy elegánsabb zakóval, majd újra belemerültem a szekrényembe, hogy kiválasszam az esti ruhámat.
Épp egy kék ruha és egy blézeres megoldáson hezitáltam, amikor valaki csengetett.
- Erik, megtennéd, hogy kinyitod?- kiabáltam le a földszintre.
Néhány perc múlva kinyílt a szobám ajtaja.
- Naomi?- lepődtem meg- Te mégis mit keresel itt?
- Mondtam, hogy beugrok érted- magyarázkodott, majd kikapta a kezemből a kék ruhát- Ez förtelmes. Remélem nem ezt akartad felvenni.
- Ami azt illeti...
Naomi megragadta a karomat.
- Majd adok én neked valami igazán dögös rucit. Viszont most indulnunk kell készülődni!
- De hát még körülbelül 6 óra van a buliig.
Naomi hangosan felnevetett.
- Még fodrászhoz, manikűröshöz és kozmetikushoz kell mennünk. Elhiheted, hogy én nem fogom magamnak csinálni a sminkemet és a hajamat azokkal a lúzerekkel.
Eltátottam a számat, akár egy hal.
- De én...
- Mindent én állok, ne kéresd már magad!
Nem értettem, hogy miért szállt rám ennyire Naomi. Rengeteg talpnyalója van, akik az LB-jei lehetnének... Muszáj engem kínoznia?
- Naomi, miért akarsz ennyire a kedvemben járni?
- Mert látok benned egy csomó lehetőséget, nem úgy, mint a pincsiosztagban.
- Erik miatt?- mutattam az ajtóban tébláboló fiú felé, aki nem tudta eldönteni, hogy részese lehet-e a mi kis beszélgetésünknek, avagy sem.
- Hidd el láttam már nagyobb hírességeket is- gyorsan Erikre pillantott- Bocsi- újra rám nézett- Mondd, hogy elkísérsz! Kérleeeeeeeek!
Vettem egy mély levegőt.
- Oké, oké, oké, csak fogd be!- adtam meg magam. A zsebembe raktam a telefonomat és a pénztárcámat, illetve az irataimat.
- Hé, csajszi, nem hallottál még a táskáról?- meredt rám hatalmas szemeivel Naomi, mire én csúnyán ránéztem- Hoppá, már megint túl nagy a szám!- vonta meg a vállát.
Így a délutánomat egy üzletben töltöttem, ahol csak velem és Naomival foglalkoztak.
Hosszú hajamat oldalra tűzték, kicsit besütötték és rengeteg hajlakkal fixálták. Füstös szemet festettek és egy nagyon csajos szájfénnyel kikenték a számat. A körmöm életében először francia manikűrön esett át.
Ezután Naomi elvitt a házukba, ami hatalmas volt. Néhány lány az iskolából már a hallban ült és halkan beszélgettek egymással, miközben teadélutánt tartottak.
- Jó napot, hölgyek!- köszönt Naomi- Ha befejezték a társalgást, akkor a folyosó végén balra az ajtó mögött várja magukat a megújulás reménye. Azaz néhány kozmetikus, egy masszőr és egy fodrász. Kérem, ne kapjanak össze minden apró dologért!
Én Naomival a szobájába mentem, ami hatalmas volt és nagyon elegáns. A gardróbja egy külön ajtón kellett bemenni, ahol színek szerint voltak csoportosítva a ruhák.
- Talán próbáld meg ezt!- vette le a vállfáról az egyik koktélruháját- Kiemeli a zöld szemed.
Elvettem a kezéből a ruhát és belebújtam, majd a tükörhöz sétáltam, hogy megigazítsam magamon.
Nem vagyok mellrekorder, de ebben a ruhában úgy tűnik, hogy mégis van mellem. A hosszú lábaim annyira csinosnak tűnnek, akár egy modellnek. Ezt a ruhát egyenesen rámöltötték.
- Nagyszerű!- jött oda Naomi, aki egy lazacszínű ruhát viselt. Épp a fülébe szúrta a fülbevalóját- Mennyivel nőiesebbnek tűnsz egyből!- dicsért meg.
Nagyon jól éreztem magam a bőrömben. Tudtam, hogy egy méregdrága ruha van rajtam, és ettől olyan nagyembernek éreztem magam. Ráadásul a hajam végre nem volt unalmasan egyszerű, mint a legtöbb bulin... Imádtam magam!
- Megtennéd, hogy bezárod az ablakot?- kérdezte Naomi.
Odamentem a hatalmas fehérkeretes ablakhoz és mikor bezártam, akkor valami sötét alak elkezdett mozgolódni a fán. Először azt hittem, hogy csak képzelődöm, de határozottan ki tudtam venni egy csuklyás ember körvonalát.
- Naomi, kapcsold le a villanyt és gyere ide- a lány követte az utasításaimat és már mellettem is termett- Van ott valaki a fán, és minket figyel- suttogtam.
Naomi picit megijedt, majd eljátszotta, hogy mennyire nem érdekli őt az a kis nyomorék a fán...
- Biztos vagyok benne, hogy Noel az... Ne is foglalkozz vele, ez nem az első eset lenne. Egyszer felvette, ahogy szexeltem a fiúöltözőbe Jakekel... Elmeháborodott a csávó.
Nagyon furcsának találtam az árnyat, de próbáltam nem törődni az egésszel.
9 órakor léptünk be a Beth'-be, mert Naomi szerint a főszervezőknek el kell késniük. Páran már odaszállingóztak és a boxokban ülve iszogattak és beszélgettek.
A Beth' teljesen felvolt díszitve, mindenhol lufik csüngtek, karácsonyi égők keretezték a nyílászárókat és a bejártatnál mindenkiről fotót készítettek.
- Csajok, elvegyülni!- adta ki az utasítást Naomi. Ekkor vettem észre a sürgő-forgó Zoeyt a világosbarna ingében Justinnal. Mosolyogva elindultam feléjük, mire Naomi megragadta a karomat:- Hova mész?
- Csak Zoeyhoz- mutattam a világosbarna hajú lány felé, aki épp az egyik asztalt törölgette, amire kiöntötték a kólát- Ha gondolod bemutatlak neki- ajánlottam fel.
Naomi arcára meglepődöttség ült.
- Engem?
- Persze, ki mást?- megfogtam a karját és magam után húztam.
- Szia Zoey!- köszöntem a barátnőmnek.
- Ó, sziasztok!- mosolygott ránk.
- Ő itt Naomi- mutattam be.
Zoey megtörölte a törölközőbe a kezét, majd a lány felé nyújtotta.
- Én pedig Zoey vagyok.
Naomi egy picit hezitált, majd megrázta a kezét.
Ekkor érkezett meg Bianca. És ekkor minden rosszra fordult. Naomi, aki kezdett megbékélni Zoeyval, Bianca láttán elveszítette a fejét.
- Szánalmas, hogy a pórnépet is beengedték ide- nézett egyenesen Biancára.
- Szállj már le a magas lóról, Naomi!- kérte Bianca.
- Ne mondd meg, hogy mit tegyek, pápaszemes.
Naomi megragadta a karomat és elráncigált.
- Mondd, hogy Bianca nem tartozik a baráti társaságodba...
Megvontam a vállam.
- Igazából csak pár napja lóg velünk...
- Kerüld el. Hidd el, őrült az a lány- mondta halál komolyan.
Az igazság az, hogy hamarabb megbízok Biancában, mint Naomiban... Naomi egy elkényesztetett unatkozó lány, aki abban leli az örömét, hogy másokat ugráltat. Bianca pedig okos és segítőkész.
- Jake!- örült meg Naomi, mire egy nagyon jóképű fiú megfordult, majd a lányra mosolygott, aki odaszaladt hozzá és megcsókolta- Azt hittem nem jössz el.
- Sikerült elszabadulnom- felelte a fiú és megcirógatta a lány arcát. Milyen aranyosan mutatnak együtt... Tökéletes pár.
- Melissa, ő itt Jake, a barátom már 3 éve- kulcsolták össze a kezüket.
- Ó- nyögtem. 3 év... Az elég hosszú idő...
- Kicsim, most megkeresem a srácokat, később találkozunk, oké?- adott egy puszit Jake Naomi arcára.
A lány bólintott, majd odalépett hozzám.
- Szomjas vagyok. Hol a puncs?- nézett körbe a kávézóban.
Töltöttem Naominak és magamnak is egy pohár puncsot, majd jóízűen elfogyasztottuk.
- Naomiiii!- jött oda egy srác hozzánk, és belecsimpaszkodott Naomi nyakába.
- Noel, a francba, te már megint részeg vagy!- lökte el magától a srácot Naomi, aki elvesztette az egyensúlyát és a padlóra bukott. Naomi egyszerűen átlépett felette, majd intett, hogy kövessem.
Leültünk egy gyöngyfüggöny mögötti elkerített részlegbe.
- Teljesen flúgos a csávó- bökött a négykézláb mászó srác felé- Bekamerázta a lányvécét, az öltözőket és még néhány helyet a suliban. Egy kanos kis vakarcs.
- Hogy hívják?
- Noel.
- Az, akit ma láttunk a fán?- ugrott be a rejtélyes fickó, amikor bezártam az ablakot.
- Pontosan. Már szakközépiskolában is állandóan zaklatott. Egy időben állandóan levelekkel bombázott, volt, hogy fenyegetett, de soha nem törődtem vele- vonta meg a vállát- És természetesen nem is fogok!
Ekkor beugrott még valami, amit meg akartam kérdezni tőle.
- És miért utálod annyira Biancát?- tettem fel óvatosan a kérdést.
Naomi lehunyta a szemét, és felemelte a kezét.
- Könyörgök, hagyd abba ezt a faggatózást. Bianca egy irigy kutya... Mindenemre féltékeny. Utálja, hogy Jake immár 3 éve az enyém. Tudod halálosan szerelmes volt bele, de Jake tudomást sem vett róla... Szánalmas- horkantott fel és belekortyolt az italába.
Ekkor valaki elhúzta a gyöngyfüggönyt és bedugta a fejét.
- Sziasztok!- köszönt a szőke hajú fiú.
- Chad!- lepődtem meg- Gyere, ülj le ide!- mosolyogtam rá. Hirtelen szaporábban vettem a levegőt, és megremegett a gyomrom.
- Én megkeresem Jaket- állt fel Naomi.
Chad megrázta a fejét.
- Nem értem, hogy mi dolgod van ezzel a boszival- mondta, miután Naomi lelépett.
- Naomi határozottan nem boszi! Komolyan Chad, nagyon aranyos lány. Ő adta nekem ezt a ruhát is- mutattam magamra- Fogalmam sincs, hogy miért viselkedik úgy, mint egy önző kishercegnő, miközben hatalmas szíve van...
Chad megvonta a vállát.
- Én megbízom az ítélőképességedben, de azért csak aggódom, hogy olyan gonosszá válsz, mint ő- tette a combomra a kezét. Egy bizsergés terült szét a testem minden egyes porcikájában.
Chadre pillantottam, aki most is ugyanolyan tökéletes volt, mint mindig. Imádtam kicsit kócos szőke haját és a féloldalas mosolyát. A szemeiből egyszerűen sütött, hogy mennyire értelmes és aranyos srác.
- Melissa!- ült le a másik oldalamra Erik. Észre se vette, hogy a combomon néhány pillanattal a felbukkanása előtt Chad keze nyugodott- Miért nem veszed fel a telefonod?- kért számon.
- Én... Bocsi... Le van némítva- magyarázkodtam.
- Semmi gond- fordult felém a testével Erik és egy puszit nyomott az ajkamra- 10 perc és visszajövök, de el kell intéznem valamit!- mondta Erik és újra eltűnt.
Chadre néztem, aki meglehetősen zavarodott volt.
- Ti újra együtt vagytok?
Bambán meredtem az asztalra. Mit kellene válaszolnom? Igen? Nem? Fogalmam sincs?
- Azt hiszem...- vallottam be.
- De hát szakítottál vele.
- Tudom.
- Szereted?- nézett rám. Nem bírtam válaszolni, ezért újra megkérdezte:- Szereted?
- Nem- tátogtam, mert nem jött ki hang a torkomon.
- Én egyszerűen nem értelek- vonta fel a szemöldökét Chad, majd felállt. Visszafordult egy pillanatra, de csak megrázta a fejét és inkább továbbment.
Én pedig ott ültem ledermedve és csak bámultam ki a fejemből.
Most vallottam be Chadnek, hogy nem szeretem Eriket. Mert valóban: én már nem szeretem. Kedvelem, jó vele lenni, de nincsen semmi extra érzés, ha vele vagyok... Azonban Chaddel minden más.
Felpattantam a helyemről és elkezdtem keresni Chad arcát a tömegben.
- Szia Chloé, nem láttad Chadet?- mentem oda hosszú fekete hajú barátnőmhöz.
- De, az előbb ment ki a teraszra- mutatott az ajtó felé.
- Köszi- és már szaladtam is.
A teraszon sötétség volt. Valaki biztos lekapcsolta a lámpákat...
A kikövezett lépcsős részen senki nem volt, azonban a bokrok mögött hangokat véltem hallani. Kicsit közelebb mentem a bokorhoz és széthúztam.
Ott állt Chad egy lánnyal... Naomival.
- Megértetted Chad?- kérdezte éles hangon a lány- Vagy kiszállítod azokat, vagy bántódása esik.
Chad nem válaszolt. A keze ökölbe szorult és csak magában fortyogott. Naomi ezt igennek vette, és elkezdett az ajtó felé tipegni.
- Jól vigyázz, Naomi! A helyedben mindig a hátam mögé néznék...- fenyegette meg Chad a lányt, aki egy pillanatra megtorpant, majd ment is tovább.
Én pedig próbáltam egybeolvadni a bokorral, és igyekeztem nem lebukni.
Milyen zacskót adott Naomi Chadnek? Van egy olyan érzésem, hogy drogot...
És egyáltalán mi volt ez az egész párbeszéd? Kinek esik bántódása?
Honnan ismeri Chad és Naomi egymást?
- Melissa?- kérdezte valaki a hátam mögött. Te jó ég, csak ne Chad legyen a hang gazdája... Akkor nekem végem... Ki tudja milyen maffiabeszélgetésnek voltam szem- és fültanúja. Lehet megfog késelni, vagy ami még rosszabb, egyszerűen csak foglyul ejt...- Mégis mit csinálsz a bokorban?- jött oda Erik.
- Én csaaaaak...- gondolkozz, Mel, gondolkozz... Valami ésszerű hazugság, gyorsan!- Begurult a gyűrűm, és amikor felálltam beakadtam. De már minden oké.
Erik elnevette magát.
-  Annyira szerencsétlen vagy!- csókolt meg.
Szerencsétlen, igen... Ez a tökéletes kifejezés.






2012. szeptember 8., szombat

6. fejezet -Zoey

Bíp-bíp-bíp- sípolt a mikró.
Megnyomtam rajta a hatalmas fehér gombot, mire az ajtó kitárult. Kivettem a meleg bögrét és az ebédlőben leültem az asztalhoz, hogy átfussam a mai újságot.
- Jó reggelt!- jött be a konyhába anya.
- Jó reggelt!- köszöntem vissza és lapoztam egyet.
Nem igazán beszéltünk azóta, hogy megtudtam, hogy kistestvérem lesz. Egyszerűen nem bírtam elfogadni a tényt. Tudom, hogy gyerekesen viselkedek, de nem hiszem, hogy okos dolog volt anyának, hogy bevállaljon mégegy gyereket... Elvégre minket is simán otthagyott anno. Ki tudja, most hogy fog alakulni...
- Van még tej?- kérdezte anya, miközben elindult a hűtő felé.
- Ühüm- válaszoltam közömbösen.
- Várod már az első napot?- nyitotta ki a hűtőt, és kivette a doboz tejet, majd leemelt egy bögrét a polcról és megtöltötte a hideg folyadékkal- Teljesen új környezet, új arcok... Nem irigyellek- mosolygott rám.
A számhoz emeltem a bögrét és megittam a tartalmát.
- Ne próbálj meg beszélgetést kezdeményezni, mert nincs kedvem társalogni- mondtam és a mosogatóba raktam a bögrémet, majd felmentem a szobámba, egyszer se néztem magam mögé, mégis tudtam, hogy anya tátott szájjal mered távolodó testem felé.
A fürdőben gyorsan elvégeztem a reggeli teendőket, majd felöltöztem és megcsináltam a hajam.
A szekrényből kivettem egy barna színű kisebb kézitáskát, beleraktam egy noteszt, egy tollat és a pénztárcámat, majd belebújtam a cipőmbe.

***

Az első hét azzal telik el, hogy az elsősök regisztrálják magukat, diákigazolványt igényelnek és összeismerkednek a jövendőbeli csoporttársak egyharmadával.
Igazán örültem, hogy a barátaim is abba a fősuliba jöttek, ahova én - igaz, hogy javarészt külön óráink voltak, azonban jó volt a folyosón összefutni az ismert arcokkal.
Kegyetlenül hiányzott a folyton tökéletes megjelenésű Laura, aki magából sugározta az intelligenciát. Minden áldott nap beszéltünk vele telefonon, vagy webkamerán, de az nem volt az igazi.
A torkomban dobogott a szívem, miközben a tantermemet kerestem. Mikor bementem, akkor pedig azt hittem, hogy menten összeesek, hisz mindenki tekintetét magamon éreztem.
Végül odalépdeltem egy oldalra fonott hajú fekete keretes szemüveges lányhoz és összeszedve minden bátorságomat megkérdeztem:- Szabad ez a hely?- mire ő azt felelte, hogy szabad.
Később kiderült, hogy a lány neve Suzannah. Ahány órán együtt voltunk, mindig mellette ültem. Suze a kollégiumban lakott egy másik lánnyal, akinek folyton elfelejtettem a nevét.
Épp a büfénél ültünk a negyedik napunkon egy rozoga faasztalnál a kis csipet-csapattal, amikor leült hozzánk Chad és elkezdte kicsomagolni a frissen vásárolt sonkás szendvicsét a fóliából.
- Az ott ki?- mutatott Melissa a lépcsőről lefele haladó szőke hajú lányra.
- Naomi- mondta Suze- Egy emelettel felettem lakik a kollégiumban, másodéves- halkabbra vette a hangját- Azt beszélik, hogy minden éjjel mással hempereg.
Chloé összevont szemöldökkel meredt rá.
Annyira esetlennek tűnt Matt nélkül, pedig Chloé volt közölünk a legerősebb egyéniség, de most mégis látszott rajta, hogy hiányzik neki a pár perccel idősebb bátyja.
Az előbb említett szőke lányhoz odament egy fiú, és a fenekére csapott.
Naomi erre vett egy mély levegőt, a srác felé fordult és utánaszólt:
- Csak ennyi telik tőled, Noel? Ez még tőled is szánalmas!- néhányan hangosan felnevettek Naomi mögött, mintha valami csatlósai lennének a lánynak... Ilyen nem csak a filmekben van?
Noel figyelemre se méltatta a lány szavait és továbbhaladt egy csapat fiúval.
A szőke hajú csatlósok színes lapokat szorongattak a hónuk alatt és minden egyes diáknak osztottak egyet, akik elhaladtak mellettük.
- Pénteken a Beth'-ben lesz egy kis összejövetel fiatalok! Mindenkinek ott a helye!- mondta hangosan Naomi.
Az egyik lány közelebb jött az asztalunkhoz, és csak ekkor ismertem fel közelebbről, hogy ki is ő...
- Allison!- ugrott be a neve.
A lány meglepődötten fordult felém.
- Ó, Ben barátja!- ismert fel- Nem is tudtam, hogy ide jársz.
- Elsős vagyok- magyaráztam.
- Jössz pénteken a Beth'-be?
- Remélem.
- Allison! Siess már!- kiáltott felénk Naomi.
Allison bólintott egyet, és már haladt is tovább.
- Honnan ismered?- nézett rám Melissa.
- A portásunk, Ben húga.
Chad összegyűrte a fóliát és az asztal mellett lévő szemetesbe dobta.
- Na én léptem- kapta fel hátára a táskáját.
- Chad!- szólt utána Melissa.
- Igen?
- Akkor suli után?
- Persze. Gyere a parkolóba.
Furán meredtem hullámos barna hajú barátnőmre, aki úgy ült ott mellettem és úgy ette ártatlanul a joghurtját, mint egy földre szállt angyal.
- Hova mentek?- kíváncsiskodtam.
Melissa elpirult.
- Csak a Plázába.
- És Erik?
Mel megvonta a vállát.
- Nem az én gondom. Világosan megmondtam neki, hogy nem érdekel.
- Miattad jött ebbe a fősuliba. Ez sem számít?
- Te most ráakarod beszélni Erikre?- szállt be a beszélgetésünkbe a hallgatag Chloé- Hahó, ébredj már fel, Zo! Mióta együtt vannak, azóta boldogtalan.
- Várjatok csak... Erik Loganről beszéltek?- csillant fel Bianca szeme.
Bólintottam.
- Pontosan.
- Te jártál vele?
- Valami olyasmi...- nyalta le a kanalát Melissa- Megyünk pénteken a buliba?- tartotta fel a neonzöld szórólapot.
- Semmi pénzért nem hagynám ki- kapta ki a kezéből Chloé- Mit vesztek fel?
Bianca megvonta a vállát, én pedig magam elé meredtem.
- Remélem az új főnök elenged...
- Miért ne engedne el?
- Mert egy rabszolgahajcsár- mondtam bánatosan - Mindenesetre ma megkérdezem.
Ekkor fordítottam oldalra a fejem és vettem észre őt.
Néhány sráccal beállt a büfénél kígyózó sorba és valamin nevetett.
Sötétbarna haja rövidebb volt, mint amilyen szokott lenni... Valószínűleg fodrásznál járt.
Térdig érő zöld nadrág volt rajta egy fehér pólóval.
Hirtelen megszűnt a külvilág, és csak rá figyeltem. Azt akartam, hogy vegyen észre, hogy nézzen rám.
- Hé!- integetett a szemem előtt a tenyerével Bianca- Térj vissza közénk!
Gyorsan elfordítottam a tekintetem a fiúról és elpirultam, majd Melissára pillantottam, aki pontosan tudta, hogy kit bámultam.
- Beszéltél már vele?- kérdezte.
- Kivel?- tettem a hülyét.
- Justinnal- bökött a sor felé.
Megráztam a fejem.
- Mióta kiosztott a szendvicskészítés közepette, próbálom elkerülni. Ha elhaladok mellette levegőnek néz, még csak köszönni se köszön.
Chloé a vállamra tette a kezét.
- Nyugi, minden rendbe fog jönni!
- Jó lenne már... Marhára hiányzik Austin...
- Vele se beszéltél?- nézett rám szomorúan Melissa.
Megráztam a fejem.
Gyorsan a faliórára meredtem.
- Bocsássatok meg, de mennem kell, mert elkések!- álltam fel az asztaltól. Még utoljára lopva a büfé felé pillantottam, de Justin már nem volt ott.
Felkaptam a mappámat és már mentem is a kijárat felé.
Mostanában sokszor szomorúnak éreztem magam ok nélkül, ráadásul folyamatosan igényeltem, hogy egyedül legyek bezárva a szobámba. Talán depis lennék? Kötve hiszem... Inkább csak túldramatizálok mindent.
- Zoey!- szólított valaki a nevemen a parkolóban.
Megfordultam a tengelyem körül és a kocsik felé pillantottam.
A szavam elakadt, aig kaptam levegőt...
- A kávézóba mész?- kérdezte Justin, miközben az arcomat fürkészte fura tekintettel. Fogadjunk, hogy feltűnt neki meglepettségem.
Bólintottam.
Justin kinyitotta a szürke Mercedes anyósülés felőli ajtaját.
- Gyere, elviszlek.
Megköszörültem a torkomat.
- Igazán semmi szükség rá...
- Gyere már, én is oda tartok.
Erősebben markoltam meg a mappámat és beleharaptam a számba.
Szálljak be? De mi lesz, ha Austin megtudja, és még jobban megfog utálni?
Ó, de olyan messze van  kávézó, ráadásul be is van borulva... Tuti, hogy a nyakamba zúdulna az ég...
- Zo, jössz már?- rántott ki töprengésemből Justin.
Elindultam a kocsi felé, beültem, mire Justin becsapta az ajtót.
Beöveztem magam, közben Justin bekapcsolta a rádiót.
Dörgött egy hatalmasat az ég.
Justin erősebben megmarkolta a kormányt, majd elindult a kocsival.
Először hatalmas szél támadt, mindenfele papírfecnik és apróbb kavicsok repkedtek a levegőbe. Az emberek őrültek módjára kerestek fedezéket.
Azután olyan hevesen és olyan nagy, erős cseppekben kezdett el szakadni az eső, hogy kénytelenek voltunk oldalra húzódni és leállítani a motort. A rádióvétel szakadozott, ami csak még ijesztőbbé tette az amúgy is félelmetes helyzetet.
Próbáltam nézelődni, hogy a többi kocsis mit csinál, de a szélvédőn keresztül csak néha láttam egy-egy piros fényt.
- Chuck ki fog nyírni- mondtam halkan.
Justin lehunyta a szemét. Biztos untatom.
Elfordítottam oldalra a fejem, mert hirtelen beleszúrt a szemembe valami, és úgy éreztem, hogy elsírom magam.
Bárcsak minden ugyanúgy lenne, mint régen... Austin a legjobb fiúbarátom lenne, aki iránt kezdek többet érezni a barátságnál, Justin pedig egyszerűen csak Austin bátyja lenne, aki számomra tabu.
Erre tessék, most itt ülök, és összeugrasztottam 2 testvért, akik mellesleg engem is megutáltak.
Szörnyű ember vagyok...
Szörnyű...
Egy könnycsepp kibuggyant, és lecsordult az arcomon.
Hirtelen melegséget éreztem az arcomon. Justin letörölte a könnyemet.
Odafordultam felé és kérdőn néztem a smaragdbarna szemeibe.
- Sajnálom- suttogta.
Nem értettem, hogy mit is sajnál tulajdonképpen. Én tettem tönkre a kapcsolatát az öccsével. Én vagyok mindennek az elrontója. Én kérhetnék bocsánatot, nem pedig ő.
Justin észrevette némaságomat. A keze még mindig az arcomon volt, a hüvelykujjával cirógatott.
- Ne érezd magad hibásnak- mondta lassan- Nem te tehetsz semmiről. Austin pedig...- hirtelen megfeszültek az arcvonásai- Meg fog bocsátani. Tegnap beszélgettem vele, ha minden igaz ma bejön a kávézóba.
Justin elhúzta a kezét.
Egyre kevesebb esőcsepp kopogott a tetőn.
Próbáltam megemészteni a hallottakat.
Justin próbálta helyrerakni az életemet... Kibékít Austinnal (vajon mit mondhatott neki?), de miért teszi?
- Nem értelek- ráztam meg a fejem- Azt hittem, hogy...
- Hogy mi? Tetszel nekem? Ugyan már, Zo, nem tetszhetsz mindenkinek...
Komolyan összezavarodtam.
- De hát a csók...
- Te csókoltál meg, én csak viszonoztam. Tudod a fiúknak nem jelent semmit se- vonta meg a vállát.
Hirtelen olyan elutasítóan viselkedik velem... Az előbb még az arcom cirógatta most meg... Nem értem.
- Miért beszéltél Austinnal?- böktem ki.
- Mert nem bírom nézni, ahogy szenvedtek.
- Szerinted én is hiányzom neki?- örültem meg.
Justin az arcomra nézett, ami sugárzott az örömtől. Picit elgondolkodott, szóra nyitotta a száját, ám végül csak bólintott egyet.
- De tisztában kell lenned néhány dologgal...
Picit megijedtem.
- Mégpedig?
Justin vett egy mély levegőt. Kezdett lecsillapodni a vihar, a forgalom pedig újra beindult.
- Austin úgy tudja, hogy én csókoltalak meg.
Hirtelen kiszáradt a szám.
- De hát... Így csak jobban magadra haragítod!- döbbentem rá.
- A tesóm. Előbb-utóbb úgyis minden visszaáll a régi kerékvágásba közöttünk.
Justin beindította a kocsit, majd hangosabbra vette a rádiót, ezzel jelezve, hogy nem kíván velem tovább társalogni.
A Beth' zsúfolva volt a vihar elől menekültekkel.
Gyorsan beszaladtam az öltözőbe és átvettem a barna inges egyenruhámat.
- Zoey, Justin!- kiáltotta valaki a folyosón.
Begomboltam az utolsó gombot és már szaladtam is ki az öltözőből.
- Mivel magyarázzátok a késést?- nézett ránk dühösen Chuck.
- Az eső miatt nem tudtunk haladni, leállt a közlekedés a városban- magyarázta Justin.
- És engem az hol érdekel? Itt pedig őrültek háza van, az alkalmazottaim pedig sehol nincsenek... Le lesz vonva a béretekből, nincs apelláta. Munkára!- és már el is viharzott.
Az első 2 órám monotonon telt: az asztalokat szedtem le, felvettem a rendelést és néha mosogattam. Egyre csak az ajtó felé bámultam és mindenkiben Austint láttam.
Azonban a fiú csak nem érkezett meg a kávézóba. Ahogy a munkaidőm vége felé közeledtem, egyre jobban kezdtem beletörődni abba, hogy én már soha többé nem leszek jóba Austinnal...
Az öltözőben is még reménykedtem, hogy megérkezik Austin, de mindhiába.
Felkaptam a mappám és elindultam ki az épületből, amikor eszembe jutott valami.
- Chuck!- kiáltottam a fiú után, aki megfordult.
- Mondd gyorsan, nem érek rá.
- Én csak azt szerettem volna kérdezni, hogy... Elengednél pénteken? Lesz egy buli itt, amire meghívtak és...
- Zoey- tette a vállamra a kezét- Természetesen ott leszel a bulin- hatásszünet- Mint pincér.
- De...
- Most mennem kell- és már el is tűnt.
Ilyen nincs. Mit fognak gondolni a többiek? Ki kell szolgálnom az évfolyamtársaimat... Ettől nincs megalázóbb. Muszáj volt Naominak pont ezt a helyet kiszemelnie?
Míg hazafele tartottam már 2 dolog miatt is búsultam: az egyik Austin volt, a másik pedig a holnap esti buli.
Reméltem, hogy a hotelben egy kis jobb kedvre tud deríteni Ben.
- Szia Bernard!- köszöntem a portásunknak, aki nyomban elmosolyodott, amikor meglátott.
- Milyen volt a negyedik napod?- kérdezte tőlem.
Odamentem a pulthoz.
- Szörnyű.
Ekkor kinyílt a hotel ajtaja.
Megfordultam és nem akartam elhinni azt, amit látok.
- Austin- suttogtam.
Austin pontosan olyan helyes volt, mint az emlékeimben: barna haja tüsisen meredt az ég felé; a hajtövénél, szinte már a homlokánál ott volt a kiskörömnyi nagyságú anyajegye; féloldalas mosollyal tekintett rám, zöldes szemei pedig bocsánatkérően csillogtak.
Tartott valami hatalmas dobozszerű valamit a kezében.
Odaszaladtam hozzá és teljes erőmből magamhoz öleltem a fiút, aki viszonozta.
- Meglepetés!- nyújtottá át a dobozszerű valamit. Ekkor tudatosult bennem, hogy ez egy ketrec, aminek a hátuljánál egy szőrös pamacs terült el.
A szőrcsomó hirtelen megmozdult, én pedig majdnem kiugrottam a bőrömből.
- Egy cica!- tettem a szám elé a kezemet.
Rengeteget ecseteltem Austinnak arról, hogy mennyire vágyok egy kismacskára, azonban régebben apa nem engedte meg, most pedig anya utasítja el. Anya szerint egy állat nem házba való, nekünk meg jelenleg nincs udvarunk.
- Zoey, sajnálom, de a hotelben nem tarthatsz állatot- szólt közbe Bernard.
Hirtelen csalódottság ült ki az arcomra.
- Gyorsan, nyomás a liftbe!- mutatott a személyszállító felé- Nem köplek be- kacsintott.
Megragadtam a ketrecet és gyors léptekkel Austinnal az oldalamon beléptünk a liftbe, majd megnyomtam a lakosztályunkhoz vezető gombot.
- Nincs itthon senki- jegyeztem meg, miután kiszálltunk a liftből.
Letettem a ketrecet a nappaliba és kinyitottam.
A fekete hosszú szőrű szőrcsomó megmozdult.
- Ó, annyira aranyos vagy!- mondtam a macskának, miközben az ölembe tettem.
- Mi lesz a neve?- ült le mellém a földre Austin.
- Pineapple.
- Ez hülye név- simogatta meg a cicát.
Megvontam a vállam.
- Ez ugrott be először, tehát ez lesz az igazi- letettem a földre Pineapplet, hogy felfedezze magának az új lakhelyét- Nagyon köszönöm!
- Én már csak ilyen rendes srác vagyok...- húzta ki magát Austin.
Odahúzódtam hozzá és megint megöleltem.
- Annyira hiányoztál, majom!- mondtam neki őszintén.
- Hé, elég már a nyálas beszédből- tolt el- De te is hiányoztál.
Vajon mostmár újra ugyanolyan jóban vagyunk?
Megbékélt a helyzettel és tiszta lappal indulunk? Vagy úgy teszünk, mintha mi sem történt volna?
Csak egy módon deríthettem ki, hogy mit gondol Austin: ha egyenesen megkérdezem tőle.
- Min töprengsz?- kérdezte a fiú.
- Csak azon, hogy...- megköszörültem a torkomat- Hogy mi most... Mik vagyunk egymásnak? Barátok?
Austin picit eltöprengett.
- Talán. De nem ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Rettenetesen fáj az, amit tettél... Tettetek...- megcsóválta a fejét- Ne is beszéljünk róla, mert csak felidegesítem magam- mosolygott rám.
Annyira boldognak éreztem magam, hogy újra itt van nekem Austin. Igaz, hogy el kell nyernem a bizalmát, de perpillanat csak az érdekelt, hogy végre ugyanazt a levegőt szívjuk.
- Illik rá a név. Akkora végterméket hagyott a csempén, mint egy ananász- nevetett Austin a konyha felé mutatva.
Nem érdekelt, hogy milyen gusztustalan és gyomorforgató lesz eltakarítani a kiscicám nagy meglepetését.
Csak az érdekelt, hogy Austin újra szóba áll velem. Csak ez, és semmi más.