2012. szeptember 16., vasárnap

8. fejezet -Laura

A figyelmem folyamatosan elkalandozott a tanár előadásáról. Mintha az agyam kikapcsolt volna, és automatikusan jegyzeteltem volna a dián látottakat.
Egyre csak arra gondoltam, hogy végre mehetek haza a barátaimhoz - és újra láthatom Mattet!
Ez még csak a második hét volt, de körülbelül egy fél évnek tűnt. Penelopé és Carla a lehető legaranyosabb lányok voltak, mindenbe segítettek és állandóan együtt lógtunk délutánonként Boston utcáin. Carla azt mondta, hogy mindaddig ilyen tökéletes lesz a viszonyunk, amíg nem kerülök közelebb Danhez. Én próbáltam magam ehhez tartani, de lehetetlen volt: a folyosón rengetegszer összefutottunk, csak biccentettünk egymásnak, azonban valamelyik délután, amikor a könyvtárba kutakodtam, ő is ott volt.
- Még mindig kerülnöd kell?- mosolygott rám a fiú. Annyira pajkosnak tűnt a szeme alatt található anyajegytől, hogy egyszerűen nem tudtam rossz emberként tekinteni rá. Haja most is az ég felé nyúlt, egy V kivágású fehér pólót viselt egy bermudanadrággal.
- Pontosan- feleltem közömbösen és hátat fordítottam neki, majd megálltam a következő könyvespolcnál, ahol a következő beszerzendő könyvet kerestem.
- Nevetséges, amit csinálsz- dől lazán a polcnak karba tett kézzel.
- Inkább az a nevetséges, amit te művelsz- fordítottam neki hátat, de még mindig követett.
- Ezt meg hogy érted?
Megtorpantam és szembe fordultam vele. Olyannyira közel álltam hozzá, hogy a kifújt levegőt az arcomon éreztem.
- Te egy nagyképű kan vagy. Azt hiszed mindenkit megkaphatsz, és kihasználod a lányokat.
Dan felnevetett.
- Tehát ez a véleménye rólam Carlának és Penelopénak. De én arra lennék kíváncsi, hogy a te véleményed micsoda...
Nagyot nyeltem.
Az én véleményem... Nos, korántsem ez. Segített beköltözni, elintézte nekem a legjobb szobát és nem vetett meg azért, hogy elsős vagyok. Sőt, azt is eltűri, hogy Carláék miatt kerülöm.
- Hasonló az övékéhez- feleltem komolyan.
- Meg fog változni! Csak adj időt!- kiáltotta utánam Dan.
Elmosolyodtam. Annyira kedves srácnak tűnik, de én nem fogok bedőlni neki. Nem értem, hogy miért akar ennyire a barátom lenni. Talán mert soha senki nem mondott neki nemet?
- Tehát dipólusos kötés, helyes a válasz!- mondta a biokémia tanárom, mire visszatértem a jelenbe. Gyorsan lejegyzeteltem ezt a két szót, majd eszembe jutott a ma reggel...
Ki gondolta volna, hogy ő is az erdőben szokott futni? Eddig egyik reggel se találkoztam vele, de ma pont egyszerre osontunk ki a hajnali órákban a közeli erdőbe a koliból...
- Követsz engem, vagy mi?- álltam Dannek, miközben feljebb húztam a cipzárt a kapucnis pulóveremen. Meglehetősen hűvös és nyirkos volt volt a levegő a korai órákban.
- Mostmár futnom is tilos?- kacsintott, majd körbenézett- Jaj, meg ne lássanak együtt velem- figurázott ki.
- Ha-ha- feleltem összeszűkölt szemmel. Megérkeztünk az erdő széléhez. Picit nyújtottunk, majd elindultam egyedül. Nem szóltam Dannek, hogy én már rajtolok, nem akartam, hogy mellettem jöjjön, vagy hogy újra beszélgetnem kelljen vele. Egyszerűen csak megakartam szabadulni tőle. Azért járok futni, hogy kikapcsolódjak. Nem azért, hogy ezzel a tökfejjel kelljen osztoznom a friss erdei levegőn!
Azonban soha nem gondoltam volna, hogy ez a márkás futásra alkalmas cipő megcsúszik néhány levélen és leszánkázok valamilyen leejtőn, és végül egy fának csapódok.
- Áú!- kaptam a csuklómhoz, ami sajgott.
- Jól vagy?- nézett le a szakadék tetejéről Dan.
Egyáltalán nem éreztem jól magam. Mindenem sáros volt, a csuklóm fájt, és picit megvoltam rémülve. Túl gyorsan történt minden.
- Azt hiszem!- mondtam és megpróbáltam négykézlábra támaszkodni, azonban a bokám is megadta magát és összerogytam. Ez most komoly?
- Várj, mindjárt lemegyek érted- kapaszkodott meg a fákban Dan és óvatosan lelépdelt mellém.
Felemelte a jobb kezemet és a tenyerébe tette, majd megvizsgálta- Valószínűleg megrándult a csuklód. És picit felszakadt  a bőröd. Fáj még valamid?
Bólintottam.
- A bal bokám.
Azt is megvizsgálta, majd megjegyezte:- Ez pedig minden bizonnyal zúzódás- és elnevette magát, majd megsimogatta az arcomat:- Ne búsulj, minden rendben lesz. A szerencsétlenség után jön egy csupa szerencsés dolog.
- Mint például nem találkozok veled a suliban?- kérdeztem.
Megvonta a vállát.
- Ha ezt szeretnéd, akkor talán. Na gyere ide- nyúlt a lábaim hajlatába, illetve a hátamhoz.
- Mit csinálsz?- néztem rá, majd felemelt a földről.
- Elviszlek az orvosiba.
- NEM!- kiáltottam picit túl hevesen is. Olyan meleg volt a teste, és olyan jól éreztem magam a karjaiban. De nem akartam, hogy bárki meglásson az iskolában. Szükségem volt Penelopéra és Carlára.
Dan felsóhajtott.
- Van egy elsősegélydoboz a szobámban. Senki nem fog meglátni, megígérem.
Lassan bólintottam egyet és lehunytam a szemem, majd a nyaka köré fontam a karomat.
Dan  nagyon óvatosan cipelt fel a szakadékban egy ösvényszerűségen, ami ki volt járva, és nagyon körültekintően lépkedett.
Egyre jobban kezdett lihegni.
- Bírsz még?- néztem rá.
Mosolyogva nézett le rám.
- Abszolút- egy izzadtságcsepp csorgott le a homlokán.
- Talán tudok menni a lábamon...
- Szó sem lehet róla- szorított magához erősebben Dan.
Az arcomat a mellkasa felé fordítottam és megéreztem a dezodorja édes és férfias illatát.
Az ő szobája kétszemélyes volt (ez volt a legdrágább árkategóriás és legjobb fiúszoba a kollégiumban), letett az ágyára, ami rögtön piszkossá vált a ruhámra száradt sártól.
Leguggolt és lehúzta óvatosan a cipőmet.
Mellettünk az ágyon egy fiú hangosan horkolt. Odament hozzá és megrángatta:- Hé haver, letudnál lépni egy fél órára?
A srác motyogott valamit, majd rámpillantott, bólintott kómás fejjel, megfogta a párnáját és a takaróját, majd kiment a szobából.
- Sajnálom!- mondtam teljesen őszintén.
Dan csak legyintett.
- Kibírja. Kiskorom óta ő a legjobb haverom, szinte már a testvérem. Majd elmondom neki, hogy mi történt és hidd el, nem lesz belőle semmi- magyarázkodott, majd hirtelen elhallgatott.
- Mi az?- meredtem rá, mert furcsálltam a hirtelen támadt csendet.
- Le kellene tusolnod- mondta halkan- Hogy a sebek kitisztuljanak.
Végig néztem magamon. Mindenhol apró vágások éktelenkedtek a testemen, a pulcsimon egy lyuk tátongott, és le merném fogadni, hogy a hajam is káosz. Ezt fokozta még a rámragadt sár.
Bólintottam és megpróbáltam felállni, azonban nem ment olyan könnyen. Mindenem sajgott.
- Esetleg segítsek?- kérdezte Dan és már lépett is felém.
- Nem!- kiáltottam rá és bebotorkáltam a fürdőbe, és magamra zártam az ajtót.
A pulóvert könnyű volt levenni, azonban a pólómnál már nem ment ilyen egyszerűen. Kínlódtam egy kicsit, majd feladtam és résnyire nyitottam az ajtót:- Dan?- szóltam ki.
A fiú egy ugrásra ott termett.
- Talán mégis szükségem lenne a segítségedre.
Dan bólintott és már nyitotta is volna ki az ajtót.
- Egy feltétellel!- tartottam vissza az ajtót- Nem leselkedhetsz!
Dan kacéran elmosolyodott.
- No problemo- kitártam az ajtót és hátat fordítottam neki, majd felemeltem a karomat és vártam. Semmi.
- Dan!- szóltam rá.
- Ó, ja, csinálom már!- mondta és lehúzta óvatosan rólam a pólómat. Elmosolyodtam, bár ő ezt nem láthatta. Sikerült zavarba hoznom.
- Rendben, innentől boldogulok- tartottam a kezemet a melltartóm elé és megfordultam.
Dan csak ott állt és engem figyelt. Belenéztem a tükörbe: a hajam mindenhol kócos volt, imitt-amott levelet is láttam benne, és egy kis heg volt az arcomon. Nem csoda, hogy nem bírja levenni rólam a szemét- úgy nézek ki, mint Samara a Körből!
Dan még mindig nem mozdult.
- Öhm... Innentől boldogulok- ismételem meg önmagam. Dan pislogott párat, mintha most ébredt volna fel valamilyen hipnózisból és kiment.
Levettem a maradék ruhámat, és fehérneműmet majd a zuhany alá léptem és eltekertem a meleg csapot, majd a hideget. A hajamat is leöblítettem, mert ragadt a sártól.
Mikor végeztem elzártam a csapot és automatikusan nyúltam a törölközőért, ami természetesen sehol nem volt.
- Dan!- kiáltottam- Kérhetek egy törölközőt?
A következő pillanatban nyílt az ajtó. Dan kiskamasz vigyorával az arcán lépett be és elindult felém.
- Fordulj már el!- korholtam le, elvettem tőle a törölközőt, és gyorsan magam köré tekertem.
Visszatértem a szobába és leültem az ágyra, ahova Dan már odakészítette a szükséges kellékeket.
Egy vattára rakott valami folyadékot és azzal kezdte el a lábaimon ellátni a sebeket, majd szépen haladt felfelé. Nagyon csípett minden egyes érintése, de próbáltam elviselni. Rosszabbat is átéltem már!
A legutolsó sebet hagyta utoljára, azt, ami az arcomon volt.
Nagyon közel hajolt hozzám, nagyon óvatosan nyomkodta a vattát az arcomnak, mire hirtelen eszméletlenül melegem lett.
- Jól vagy?- kérdezte tőlem a fiú.
- Persze...
- Csak hirtelen úgy kipirosodott az arcod. Remélem nincs komoly bajod.
- Ugyan...
Dan hátradőlt és elkezdett kotorászni egy piros dobozban.
- Ideadod a kezedet?- kérdezte, mire felé nyújtottam a fájó kezemet. Elkezdte szépen bepólyálni egy fáslival- Próbáld meg pihentetni- ad tanácsot.
Egyszerűen nem bírtam betelni a kedvességével. Méghogy önző és szoknyapecér... Eddig csak segített rajtam!
- Hozok neked valami pólót meg nadrágot, amit felvehetsz, amíg visszamész a szobádba- mondta és a következő pillanatában már a szekrényében kutakodott.
Tehát összefoglalva ez történt velem reggel. Most itt ülök biokémián dekoncentráltan. A fásli még mindig a kezemen és a bokámon volt, ahogy reggel azt Dan odarögzítette. Tökéletes munkát végzett.
- Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok!- mondta a tanárnő, mire mindenki szélsebesen elkezdett pakolni. Siettem a koliba, ahol már összepakoltam a bőröndömbe előző este, csak a biokémia füzetemet dobtam bele.
Penelopé és Carla havonta egyszer szoktak hazajárni, ezért ők most az ágyukon fetrengtek, és nétek, miközben összecipzároztam a bőröndömet.
- Azért néha lökhetsz egy SMS-t- mosolygott rám Carla- És hozhatnál anyukád híres muffinjából, amiről meséltél!
- Rendben, igyekszem! Sziasztok!- húztam ki a bőröndömet a szobából.
Tényleg nagyon aranyosak voltak ezek a lányok, és ha választanom kell a lányok és Dan között, akkor tuti, hogy a lányokat választom!
Elég hosszú volt az út hazáig, egészen besötétedett már, mire az én kis városkámba értem, ahol már Chad várt a parkolóban.
- Sziasztok!- köszöntem fülig érő szájjal, amikor észrevettem, hogy a hátsó ülésen Melissa és Zoey majd kiesik az ablakon integetés közepette.
Kiugrottak a kocsiból és felém szaladtak, majd a nyakamba vetették magukat.
- Úgy hiányoztáááál!- trillázták a fülembe.
- Csak 2 hétig nem voltam itthon!- mutattam a tényekre, de őket ez kicsit sem zavarta.
- Muszáj elmesélned mindent! És nekünk is van egy igazán érdekes és félelmetes sztorink!- újságolta Zoey.
- Vigyük haza a bőröndöt, és menjünk el a Beth'-be- ajánlottam. A barátnőim támogatták az ötletet.
Chad nagyon szívesen furikázott minket, mert addig se kellett otthon lennie.
Minden úgy történt, ahogy terveztem: otthon köszöntem anyáéknak, felvittem a bőröndömet az emeletre, majd elmentünk a Bender rezidenciába, ahol Chloé nyitott ajtót.
- Szia!- ölelt meg- Hát te is hazajöttél?- mosolygott rám.
- Igen. Matt hol van?- kérdeztem tőle izgatottan.
Chloé lelkesedése alábbhagyott.
- Elment elintézni valamit...- vallotta be.
- És... Mikor jön haza?- tudakoltam.
Chloé megvonta a vállát.
- Halvány gőzöm sincs róla.
- Érdekes... Nem említette- merengtem- Nos, oké... Épp a Beth'-be tartunk. Csatlakozol?
- Jó lenne, de épp most kezdtem neki vacsorát készíteni. Ha Matt hazajön, majd szólok, hogy kerested és elküldöm utánad a Beth'-be.
- Oké, köszi. Szia!- köszöntem el tőle és visszamentem a kocsiba, ahol már a barátaim és a bátyám tűkön ültek.
- Na?- kérdezték egyszerre.
- Matt eltűnt- vontam meg a vállam- Pedig úgy volt, hogy amint hazaérünk egyből találkozunk...- be kell valljam, kicsit elszontyolodtam.
Zoey a vállamra tette a kezét.
- Nyugi, hidd el, észre se fogod venni, és már velünk is lesz!
Chad beletaposott a gázba és elindult a Beth'-be.
A kávézó most is zsúfolt volt, de szerencsénkre a pultnál volt még pár szék.
- Szia Justin!- köszönt a pult mögött álló fiúnak Chad, aki odajött és kezet fogott vele.
- Sziasztok!- mosolygott mindannyiunkra, azonban Zoeyn elidőzött a tekintete, majd hirtelen hozzám fordult: - Milyen Boston?- kérdezte.
- A város elbűvölő. A suli pedig fárasztó- vallottam be.
- Kisujjadból fogod kirázni- biztatott- Jöhet egy epres shake?
Mosolyogva bólintottam. Még mindig tudja, hogy mi a kedvencem.
- Nektek mi lesz?- kérdezte Melissától és Zoeytól.
- Egy nagyon erős kávé. Ragad le a szemem, és este még Erikkel is találkoznom kell- mondta Melissa.
Justin Zoeyra nézett.
- Én forrócsokit kérek- mondta picit szégyenlősen.
- Chad?- fordult a bátyám felé Justin.
- Valami gyümölcsös sütitek, van?
- Csak fánkunk maradt.
- Akkor azt kérek.
- Egy pillanat- mondta Justin és nekilátott elkészíteni mindenkinek a kívánságát. Míg Justin a pult mögött ügyködött, addig Melissa elmesélte nekem, hogy jöttek újra össze Erikkel. Nem kerülte el a figyelmemet, ahogy mellettem Chad idegesen dobolt az ujjával a pulton.
- Nem is meséltük! Múlt hét pénteken volt egy buli itt- mutatott Zoey körbe a kezével- Ami tragédiába fulladt.
- Tragédiába?- keltette fel az érdeklődésemet.
- Egy lány eltűnt- szállt be a beszélgetésbe Justin, majd elénk tette balról-jobbra az árukat- Fánk, epres shake, kávé és forrócsoki- sorolta fel, majd bólintott egyet- 1 hete keresi őket a rendőrség. Minket is kihallgattak Zoval, mert épp dolgoztunk azon a pénteki estén!
Szóhoz sem jutottam.
- Ki volt a lány?
- Naominak hívták, ő volt a gonosz ribi a suliban. Szőke haj, hatalmas mellek, 5 kiló alapozó...- írta körül Zoey.
- De nem volt annyira gonosz! Higgyétek már el végre...- sóhajtott keserűen fel Melissa.
- 1 hete próbálja beadni nekünk, hogy Naomi egy szent volt- mondta Chad felvont szemöldökkel- Tudni illik Melissa pont aznap kezdett összebarátkozni a lotyóval.
- Nem volt lotyó!- tette a szeme elé a kezét Melissa- Úgy beszéltek róla, mint egy utolsó kis prostiról, miközben volt szíve!
- Te meg úgy beszélsz róla, mintha már tudnád, hogy halott- mutatott rá Justin.
- Nonsense. Megadom magam- tette fel a kezét Mel.
- Mindig ezt mondod- nevette el magát Zo.
Hirtelen átfutott rajtam egy hideghullám, ami következtében felállt a hátamon is a szőr- Azért szörnyű... Hogy aggódhatnak a szülei. Én belehalnék, ha mondjuk valamelyikünk eltűnne.
Mindenki egy picit eltöprengett és csendbe maradt, talán azért, mert mindannyiunkon átfutott a rémület. Nincs rosszabb dolog annál, hogy elveszítjük a szerettünket.
- Valami új témát dobjatok fel, mert lassan elkap a sírás- mondta halkan Zoey. Justin beleharapott az ajkába, Melissa pedig átölelte a lányt.
- Nyugi, mi mindig vigyázunk egymásra. És mindent elmondunk egymásnak- nézett Chadre a hullámos barna hajú barátnőm.
- De hova mehetett? És miért?- töprengtem hangosan. Engem csak nem hagyott nyugodni az egész.
Chad megvonta a vállát.
- Ezt rajta kívül senki nem tudhatja biztosan. Talán elszökött, vagy elrabolták.
- Chad! Muszáj neked mindig a legrosszabbat feltételezned?- jajdult fel Melissa.
- Mert te mivel magyaráznád az egészet?- nézett rá tágra nyílt szemekkel.
A lány megvonta a vállát.
- Nem tudom- felelte halkan és belekortyolt a kávéjába.
Zárásig beszélgettünk és törtük a fejünket, de mindhiába. Justin bezárta a kávézót, megvártuk míg átöltözik, majd mindannyian beültünk Chad kocsijába.
Megbeszéltük, hogy először Justint visszük haza, ahol Zoey is kiszáll, mert megy Austinhoz.
Azonban egyikünk se volt felkészülve a hatalmas dugóra, amely előttünk torlódott fel.
- Fasza. Rendőrök- kukucskált ki Chad- Beragadtunk- állapította meg.
Mindannyiunknak feltűnt a kék villogás.
Egy fura érzés járta át a testemet. Úgy éreztem, hogy most azonnal ki kell szállnom a kocsiból és közelebb kell mennem a rendőrökhöz.
Kiöveztem magam és már nyitottam is ki a kocsiajtót.
- Hova mész?- kérdezte Chad, de nem törődtem vele. Kecsesen haladtam a kocsik között, míg elértem az elkerített részhez.
- Laura!- kiáltotta a nevem Melissa, és már mögöttem is termett- Gyere vissza- húzta meg a karomat.
Nem törődtem vele. Egy könnyed mozdulattal kiszabadultam szorításából és átbújtam a citromsárga szalag alatt.
- Kisasszony, kérem menjen vissza, ez bűnügyi helyszín- jött oda egy nagydarab rendőr. Az agyam pontosan tudta, hogy meg kellene fordulnom, míg nem késő, azonban a szívem azt súgta, hogy haladjak előre és kerüljem ki az utamba kerülő akadályokat.
- Laura!- bújt át utánam Mel- Gyere már!
Megráztam a fejem, és csak előre pillantottam. A rendőr megpróbált elém állni, hogy ne leskelődjek.
És ekkor pillantottam meg őt. Ott állt a földön elterülő fekete zsák mellett.
- Te jó ég. Naomi...- csuklott el Melissa hangja, amint észrevette a fekete zsák alól kilógó szőke hajtincseket. Kicsit megszédült, de szerencséjére én ott álltam mellette és elkaptam- Meg... Meghalt?- nézett könnyes szemekkel a rendőrre.
- Menjenek vissza, nem mondhatok semmit- kért a rendőr és megragadta a vállunkat, majd megfordított minket.
Ebben a pillanatban eredtem futásnak.
Nem érdekelt semmi.
Csak az igazság.
Matt Bender bilinccsel a kezén bámulta a menekülésemet a zsák mellől. Egyenesen hozzá szaladtam.
- Matt!- kiáltottam.
Több rendőr felkapta erre a fejét és elindultak felém.
- Menj vissza, Laura!- kérte komolyan Matt- És gondoskodj Mukiról!
Két rendőr megragadta a karjaimat és szó szerint maguk után húztak, hogy a kordonon kívülre rakjanak.
Közben Matt Bendernek elmondták a jogait, majd beültették a szirénázó rendőrautóba és elhajtottak vele...
Mindenki a kocsinkból ott várt már rám, és egyszerre öleltek meg és nyugtattak.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése